Megvan, ki lesz a Harry Potter sorozatban az új Hagrid

Kiderült, hogy az HBO új Harry Potter sorozatában melyik színész alakítja majd a hatalmas karaktert, Hagridot.

Régóta tudjuk, hogy készül a Harry Potter sorozat, ami sok-sok évadosnak ígérkezik, mivel mindegyik évad egy-egy könyvet dolgoz majd fel. A rajongók persze leginkább arra kíváncsiak, hogy kik lesznek a színészek, hiszen mindneki hozzászokott már a filmek szereplőihez, még akkor is, ha azok nem mindig hasonlítottak arra, ahogy a könyvben leírták őket. Most úgy tűnik, végre megvan, hogy ki alakítja majd Hagrodot.

A sorozat

Érdemes tudni, hogy a filmek már majdnem 15 éve készültek, szóval felnő egy fiatal generáció, aki számára nem volt annyira meghatározó. Így a Warner szerint igenis lesz helye a világban egy új sorozatnak, főleg hogy a Legendás Állatok anyagilag nem jött be. Miután David Zaslav átvette a WB-t, az a hír járta, hogy a cég új Harry Potter filmek készítésében érdekelt, esetleg a Potter és az elátkozott gyermek című színdarab adaptációját viszik filmre. Ezt aztán elvetették, így maradt a sorozat, ami várhatóan évadonként egy könyvet adaptál majd, annak lehetőleg minden fontos részletére kitérve.

Nick Frost lesz az új Hagrid

Nicholas John „Nick” Frost angol színész, humorista, forgatókönyvíró, producer és szerző, aki leginkább a Cornetto Három Íze-trilógiából ismert: Haláli hullák hajnala, Vaskabátok és Világvége. Sajnos azonban azt még nem lehet tudni, hogy ki játssza Harry-t, Hermione-t vagy Ron-t. Dumbledore szerepére John Lithgow-t választották, Nick Frost pedig Hagrid lesz. A Deadline értesülései szerint Frost tárgyalásokat folytat a szereppel kapcsolatban, sőt közösségi posztjai is erre utalnak.

Az HBO egyelőre szűkszavúan nyilatkozik a szereposztásról, mert csak akkor kommentálnak ilyen jellegű híreket, ha a szerződések véglegesek. Mindazonáltal Frost jó választás lehet Hagrid szerepére, valószínűleg remekül illeszkedik majd a karakterhez a készülő a sorozatban. A Harry Potter sorozat forgatása várhatóan idén nyáron kezdődik, így valószínű, hogy a gyártás előkészületei hamarosan beindulnak, és a következő hetekben újabb szerepbejelentéseket érkeznek. Néhány rajongó eléggé ellenzi a Harry Potter tévésorozat ötletét, mivel úgy gondolják, hogy a filmek tökéletesek voltak, és bármi más feleslegesnek tűnhet. Meglátjuk, mi sül ki belőle.

Betöltés...
Keresés
Keresés