„Köszi” Sony: Drágul a PlayStation 5 konzol Magyarországon is

Egy bizonyos PlayStation 5 modell ára nő, de a lemezmeghajtóé viszont csökken egyes országokban, Magyarországon is.

Nem is olyan rég a Sony bejelentette, hogy bizonyos országokban megemeli a PlayStation Plus szolgáltatás árát. Szerencsére ez (egyelőre) Magyarországot nem érinti, ezt persze nem jelenti azt, hogy a Sony ne vezetne be valamilyen áremelést bizonyos termékekre. Egy nemrég megjelent blogbejegyzésből ugyanis kiderül, hogy a Sony több régióban, köztük Európában, így Magyarországon is módosítja az árakat. Ez persze nem minden modellt érint, illetve van némi kompenzáció is, de már április 14-től életbe lép. Az egész azért furcsa, mert általában a konzolok ára a megjelenés utáni időszakban csakis csökken, szóval történelmi pillanat, hogy egy játékkonzol, 5 évvel a megjelenése után drágább lesz.

Az árak

A PlayStation Blogon közzétett új bejegyzésében a Sony elárulta, hogy a PS5 ára Európában, az Egyesült Királyságban, Ausztráliában és Új-Zélandon emelkedni fog. A Sony szerint a drágulás oka a „kihívásokkal teli gazdasági helyzet, beleértve a magas inflációt és az ingadozó árfolyamokat”, ami miatt kénytelenek voltak „nehéz döntést hozni”. Míg a PS5 standard kiadásának ára Európában és az Egyesült Királyságban nem változik, addig Ausztráliában és Új-Zélandon drágul. A PS5 Pro ára, ami amúgy sem alacsony, minden régióban változatlan marad, Magyarországon sem emelkedik.

A PlayStation 5 Digital Edition új európai ára: 499,99 euró (az Ultra HD Blu-ray lemezmeghajtóval ellátott normál PS5 ára nem változik.) Ez minden adó nélkül is több mint 200 ezer forint, annak ellenére, hogy a konzolt nagyjából 160-190 ezer fontért is be lehetett húzni egyes boltokban.

Némi kompenzáció

Egy aprócska kompenzáció ezzel szemben, hogy a Sony picit csökkenti a hozzá kapható külső lemezmeghajtó árát (amit alig lehet kapni készlethiány miatt). Ez persze csak azokat érinti, akik szeretnének dobozos játékot venni a csak digitális konzol mellé. Európában a PS5 lemezmeghajtó új ára 79,99 euró, ami kb. 33 ezer forint.  Ami azt illeti, ezek az új árak azonnal életbe lépnek: április 14-én. Hogy más termékeknél vagy szolgáltatásoknál várhatók-e további áremelések, egyelőre nem tudni.

Betöltés...
Keresés
Keresés