Az Nvidia még 2025 elején leplezte le a soron következő generációját. A Blackwell kártyák közül első körben négyet ismerhettünk meg. Az RTX 5090 és RTX 5080 érkezése szinte biztos volt, ám az óriáscég az RTX 5070 és 5070 Ti kártyákat is belengette. Az elmúlt hetekben több kisebb-nagyobb információt is elhintett az Nvidia, ám a legtöbb potenciális vásárló és érdeklődő egyértelműen a külsős tesztek érkezését várta. A korábbi információk alapján már sejthető volt, hogy január 23-án élesednek majd az első független mérések, szerencsére ezúttal sem kellett csalódnunk. Az RTX 5090 után egy héttel pedig az RTX 5080 is megérkezett, január utolsó napjaiban.
Ezt követően elérkeztünk február második feléhez, mely szintén remek izgalmakat tartogatott az RTX 5070 Ti képében. Március első napjaiban az RTX 5070 is elbukkant. Április közepén pedig elérkeztünk talán a legizgalmasabb időszakhoz, hiszen most érkeznek az igazi középkategóriás kártyák. Az RTX 5060 Ti 16 GB-os változata nyitja a sort. Szinte minden nevesebb oldal megjelent a maga méréseivel, az azonban biztos, hogy a TechPowerUP gárdája legkövetkezetesebb az összes közül, így ezt használjuk forrásként.
Az Nvidia RTX 5060 Ti alap specifikációi

Az RTX 5060 Ti egy teljesen friss architektúrára épül, mely a Blackwell nevet kapta az Nvidia-tól. Éppen ezért nem is nagyon lehet összehasonlítani a nyers specifikációkat a korábbi generációkkal. Ennek ellenére is tetten érhető a technológiai ugrás, ha megnézzük a legfontosabb adatokat. Az RTX 5060 Ti specifikációja a következő tehát:
- 4608 darab mag teljesít szolgálatot, az RTX 4060 Ti esetében 4352 állt a felhasználók rendelkezésére
- Az alap órajel 2407 MHz, míg a Boost órajel 2572 MHz környékén tetőzik
- A memória órajel 1313 MHz-ről 1750 MHz-re nőtt az RTX 5060 Ti-hoz képest
- Memóriából ezúttal is 16 GB vagy 8 GB került a kártyákra, ám az utóbbi tesztelését az Nvidia gyakorlatilag ellehetetlenítette
Játékok alatti teljesítmény
Elérkeztünk a legfontosabb szekcióhoz, azaz a játékok alatti teljesítményhez. A TechPowerUP gárdája rengeteg játék alatt tesztelte az RTX 50 széria negyedik legerősebb modelljét, kezdve a modern single és multiplayer játékokkal, de néhány régebbi kedvenc is felbukkant a címek között.
1080p
Jól látható a fenti képen is, hogy bizony a FullHD terep nem igazán kihívás az RTX 5060 Ti-nak, itt érzi majd otthon magát. Az átlag FPS 113lett, mely alapján az is kijelenthető, hogy kis állítgatás után egy 144 Hz-es monitor esetében is gond nélkül kihajtja bármelyik címet az Nvidia újonca. Ez a teljesítmény az RX 7700 XT fölé, de az RX 7800 XT és nem utolsó sorban az RTX 4070 alá helyezte el a kártyát. Az RTX 5060 Ti esetében az 1080p felbontás is teljesen reális, hiszen ehhez az ársávhoz sokan ilyen monitort választanak.
1440p
A kártya 1440p-s felbontáson sem érzi rosszul magát. Az átlag FPS 83 környékén alakult, bizonyos címekben azonban még a 60 FPS-t sem sikerült megugrani, ám egy kis állítgatás után azokkal sem lesz gond. A 16 GB-os változat esetében pedig a VRAM elfogyásától sem kell majd félni.
4K
Az RTX 5060 Ti nem feltétlenül 4K felbontáshoz készült, hiába a 16 GB-os fedélzeti, ám azért itt remekül befogható egy kis munkára. Az átlag 45 felett alakult, egészen pontosan 47-ot dobott a gép. Azért akadtak itt már szép számmal olyan címek, melyeknél a 30 FPS álomhatárt sem érte el a kártya, érdemes lehet ezen a felbontáson már hanyagolni a kártyát, maximum néhány cím esetében kapunk csak jó játékélményt.
RTX 5060 Ti vs. RTX 4070, RTX 4060 Ti, RTX 3070 és RX 7700 XT
A fenti diagramok segítenek elhelyezni a kártya erejét, ám ennek ellenére direkt módon is érdemes lehet összehasonlítani házon belül és kívül is. Az előd RTX 4060 Ti és RTX 3060 Ti kihagyhatatlan, ahogy házon belül az RTX 3070 és 4070 is izgalmas lehet. AMD oldalról pedig az RX 7700 XT-vel lehet érdemes összevetni.
RTX 5060 Ti vs. RTX 4070 – Átlagban 13.4%-kal lassabb az újonc
RTX 5060 Ti vs. RTX 4060 Ti – 14.2%-kal jobb az utód
RTX 5060 Ti vs. RX 7700 XT – Nagyjából azonos szint, játékfüggő, hogy épp melyik a jobb
RTX 5060 Ti vs. RTX 3070 – 11%-kal jobb teljesítményt hoz az újonc
RTX 5060 Ti vs. RTX 3060 Ti – 30%-kal jobb teljesítményt hoz az újonc
Fogyasztás, hűtési teljesítmény
A legutóbbi, RTX 5070 teszt után már sejthető volt, hogy az RTX 5060 Ti már a 200 watt alatti, körüli tartományba érkezik. Ne feledjük, hogy teljesen kiengedett FPS értékekről beszélhetünk, azaz 60, 120 vagy 144-es korlát esetén jóval barátságosabb értékeket kapunk, jól látszódik ez az alig 75 wattos „V-Sync” oszlopon. Furmark és Gaming alatt a 200 watt alatti sávban tartózkodik a teljesen kiengedett RTX 5060 Ti. Az IDLE fogyasztás is érezhetően jobb, mint amit az első három RTX 50 kártya tudott produkálni a mérések alatt. A hűtési teljesítménnyel nincs gond, 200 wattot nem nehéz megzabolázni.
Verdikt
Ezúttal sincs egyszerű dolgunk a kártya megítélésében. Az RTX 5060 Ti elhozta korábban beígért és kiszivárgott 14%-os előnyt. A VRAM mennyisége üdvözölendő, ám sok esetben nem az lesz a limitáló tényező, hanem maga a GPU chip. Az Nvidia papíron olcsóbb árakon szállítja majd a kártyákat, mint az RTX 4060 Ti indulásakor, ám a hazai árazás nem túl barátságos az elmúlt időben. Az RTX 5060 Ti rendelkezik HDMi 2.1b és DP 2.1b kimenetekkel, ahogy bizony a DLSS 4 Multi-Frame Generation támogatás sem maradhat ki. A hatékonyságára sem lehet panasz, egyedül a x8-as PCIe 5.0-ás interfészbe lehetne belekötni, ám valós körülmények között az sem okoz problémát.
Borító: TPU