Counter-Strike: Global Offensive több szinten is próbálta megmozgatni a közösséget. Elég csak a 2013-as frissítéssel bemutatott skinekre gondolni. Az első időszakban a fejlesztők tervezték a kozmetikai tárgyakat, ám később már a felhasználók is becsatlakoztak. Rengeteg remek közösségi alkotás került be a játékba, legyen szó akár fegyverskinekről akár pedig matricákról. Szintén hasonlóan jó ötlet volt a Workshop pályák implementálása. A játékosok feltölthették a saját pályáikat a Steam felületére, melyet egyetlen egy kattintással importálhatott bárki.
A CS:GO pályatervezője, a Hammer azonban nem volt a legjobb. A Valve éppen ezért a Source 2 motorra épülő Counter-Strike 2-ben már egy jóval felhasználóbarátabb eszközt adott az alkotók kezébe. Már az első napoktól világossá vált, hogy a CS2 jóval komplexebb pályák létrehozását is megengedi majd. Az elmúlt másfél évben a közösség alaposan kiismerhette a Source 2-es Hammer Editort, egyre jobb és ötletesebb alkotások elevenednek meg a Steam felületén. Az elmúlt napokban pedig egy igazán beteg ötletet ültetett át játszható formába a közösség egyik aktív tagja.
Elkészült a Counter-Strike 2 első, teljesen elpusztítható pályája
I made a fully breakable CS2 Map
Workshop below pic.twitter.com/3sT6D5SWIk
— Lillykyu (@LillyKyu778) April 16, 2025
Lillykyu neve ismerős lehet, ha az elmúlt két évben szemezgettél a Counter-Strike 2 mapok közül. Aktív alkotóról beszélhetünk, aki igazán ötletes megoldásokkal bővítette eddig a játék univerzumát. A pálya gyakorlatilag teljes mértékben elpusztítható, melyre eddig nem igazán volt példa a széria életében. Mindezt pedig némi LEGO tematikával fűszerezte meg Lillykyu. Első körben Wingman játékmód érhető csak el a pályán, de ez később tovább bővülhet majd. A Counter-Strike 2 map kipróbálásához nem kell mást tenned, mint meglátogatni a Steam Workshop oldalát, ott pedig a Subscribe, azaz a feliratkozás gombra kattintani. Ezt követően a Counter-Strike 2 menüjében megjelenik a pálya és már fejest is ugorhatsz a mókába.