A Call of Duty: Warzone és Black Ops 6 harmadik szezonját már lassan harmadik hete élvezhetik a játékosok. Rengeteg rajongót visszacsábítottak a fejlesztők a szerverekre, részben Verdansk visszatérésének, részben a játékkörülmények könnyítésének köszönhetően. Természetesen fogós kérdés mindig ilyenkor, hogy meddig tart ki a kezdeti lendület, ám szerencsére a fejlesztők mindent megtesznek, hogy ezt sikerüljön hosszabb távon is fenntartani. A játék központi elemei azonban még mindig a fegyverek, ezen pedig a harmadik szezon sem változtatott.
A Season 3 rengeteg új fegyvert elhozott a Warzone-ba, melyek szintén ikonikus szereplői voltak korábbi játékoknak. Ide sorolhatjuk az AMAX-ot, a HDR-t vagy éppen a Kilo-t. Ha az nem lett volna elég, akkor pedig a korábbi SMG vagy éppen AR mezőnyt is sikerült megkavarni. A szezon elején rengeteg kisebb-nagyobb változtatás élesedett, melynek köszönhetően a meta is átalakult. Éppen ezért néhány hetente mindig érdemes lehet utánajárni, hogy éppen melyik fegyver a nyerő, hiszen pillanatok alatt alakulhatnak az erőviszonyok. Úgy tűnik, hogy az SMG kategória versenyzője sem finomkodik sokat.
Ez most a Warzone legjobb SMG-je, még a kezdőknek is tökéletes
Not the best TTK on paper, but TTK isn’t 100% of the meta factor.
Mobility, Recoil, TTK Forgiveness (if you miss a few shots), overall feeling, etc.— CODMunity (@CODMunityGG) April 15, 2025
A játékosok néha hajlamosak túl sok figyelmet szentelni a Warzone fegyverek TTK értékeinek. A TTK a Time To Kill, azaz az öléshez szükséges idő rövidítése. Ez gyakorlatilag azt árulja el, hogy hány másodperc vagy ezredmásodperc alatt képes eltüntetni a fegyver az elé kerülő játékost. Igen ám, de ez csak egy elméleti idő. A TTK nagy szerepet játszik a metában, de a mobilitás, a visszarúgás vagy éppen a TTK Forgiveness (azaz, hogy mennyire megengedő a fegyver, ha hibázol pár lövést) szintén kihagyhatatlan tényező. Ezeknek köszönhetően a KSV bizony magabiztosan a legjobb választás az SMG kategóriában, még akkor is, ha a TTK értéke nem a legjobb. Az alábbi kiegészítőkkel érdemes próbálkoznod első körben:
- Muzzle: Compensator
- Barrel: Reinforced Barrel
- Underbarrel: Ranger Foregrip
- Magazine: Extended Mag II
- Stock: Balanced Stock
Jó próbálgatást!