Kritikus frissítés érkezett az Intel processzorokhoz

Az Intel alaposan megszenvedte az elmúlt bő másfél évet. Már 2024 elején jelezték a felhasználók és a nagyobb játékfejlesztők, hogy valami nem stimmel a cég processzoraival. Sorozatok kifagyások nehezítették meg a játékosok életét. Az már az első körben kiderült, hogy leginkább a 13. és 14. generáció érintett, azok közül is a drágább, több maggal felvértezett modellek. Az Intel hónapokig vizsgálódott, úgy tűnik, hogy a hibák jelentős részét degradálódás okozta, melyért a helytelen, ám de gyári alaplap beállítás volt a felelős.

Az Intel több szinten is próbálta orvosolni a hibákat. 2024-ben rengeteg BIOS frissítést kiadtak az alaplapokhoz, miközben a mikrokódon is finomítottak. Ennek köszönhetően a még nem érintett processzorok tulajdonosainak már papíron nem kellett aggódnia, míg az érintett játékosok, felhasználók egységeit ingyen és bérmentve cserélte, cseréli a gyártó. Úgy tűnik azonban, hogy 2025 közepén sem lehetnek nyugodtak az Intel felhasználók, hiszen május nyolcadik egy új frissítés élesedett.

Fontos frissítés érkezett az Intel CPU-khoz, most sem érdemes kihagynod

Az Intel közleménye
Az Intel közleménye

A cég néhány órája bejelentette, hogy kiadták a 0x12F kódnevet viselő mikrokódot, mely ismételten egy instabilitással, degradálódással kapcsolatos hibát javított. Elmondásuk alapján ezúttal sem jár érzékelhető teljesítményromlással a javítás, így sem játékok alatt, sem pedig nyers számítások alatt nem érdemes 1-2%-os kilengésnél többet várni. Legutóbb 2024 szeptemberében érkezett hasonló frissítés, ám úgy tűnik, hogy a cég szakemberei nem voltak elégedettek az eredménnyel.

Ha 13. vagy 14. generációs Intel processzorral rendelkezel, akkor az elkövetkezendő napokban, hetekben érdemes lehet figyelned az alaplapod hivatalos oldalát. A gyártók BIOS frissítés formájában implementálják a hibajavításokat, ám nincs egy egységes kiadási dátum. Remélhetőleg ez volt az utolsó ilyen jellegű hibajavítás, mely egy közel 2 éves, sötét korszakot zárhat le az Intel életében.

Betöltés...
Keresés
Keresés