Az elmúlt időszakban a Valve több módon is igyekezett javítani azon, hogy a CS2 lövés vagy éppen darálás ne érződjön furának. Több ok is megbújt a mögött, hogy miért is érezték másnak ezeket az interakciókat a játékosok a CS:GO-hoz képest. Az egyik egy hangkésleltetéssel kapcsolatos jelenség volt, a Valve mérnökei valamiért 150 ms csúszással kezelték a Counter-Strike 2 sebzéshangokat. Ezt május első napjaiban aztán javították is, míg a hónap közepén ennél egy sokkal fontosabb frissítés is élesedett.
Az oldalon ezt már több ízben is érintettük, ám egy kis ismétlés sosem árt. A játékosok már a 2023-as Counter-Strike 2 verziók megjelenése után jelezték, hogy akadozósnak tűnik a spray-elés, azaz a darálás. 2025 májusára kiderült, hogy a darálás közben tapasztalható akadozás, jitter annak köszönhető, hogy a sprayelés bizonyos elemeit a képkockákkal szinkronizálja a játék, míg más elemeit a játék alatt futó sub-tick rendszerrel. Ez pedig bizony nem mindig jön ki azonos ritmusra, mely a fentebb említett jelenséget okozta. Szerencsére ez is javították a fejlesztők az elmúlt hetekben, ám még mindig lesz min finomítani.
Ezért nem találod el az ellenfeleket Counter-Strike 2-ben
Another banger post from the community on why the Gunplay feels worse in CS2 ‼️@eugenio8a8 you might wanna check it and let us all know if the guy is correct with his analysis. pic.twitter.com/9tXbImSAKP
— Thour (@ThourCS2) May 27, 2025
Május utolsó napjaiban egy még izgalmasabb Reddit bejegyzés került napvilágra. Ebben egy szintén észrevehető és sok esetben zavaró jelenségre hívták fel a fejlesztők figyelmét. A Bullet Frame Warp (BFW) egy olyan hiba, ami minden egyes lövésedet érinti: a golyó ugyanis oda megy, ahova egy képkockával korábban céloztál. A CSGO-ban (-mint ahogy minden más FPS játékban-) a lövés pontosan oda ment, ahova abban a pillanatban céloztál, amikor meghúzod a ravaszt, míg a CS2-ben a fenti jelenség történik. Ezt a sub-tick rendszerrel köthetjük össze, papíron ez a jobb megoldás, de a valóságban igencsak zavaró lehet. Ráadásul nem csak lövések esetében van így, hanem késelés, sőt, gránátok eldobásánál is jelentkezik. Ennek kijavítása, finomítása hosszú idő lehet, de a Reddit bejegyzésben bemutatott példák alapján szükség lesz rá.