Manapság egyre népszerűbb a Formula 1 a kevésbé hardcore rajongók körében is, rengeteg új embert sikerült bevonzania a rendezőknek. Ezt egyrészt a közösségi médiának köszönhetik, másrészt pedig bizony a Netflix sorozatai is sokat hozzátettek ahhoz, hogy teljesen ismeretlen emberek is megismerkedhessenek az F1 világával. A napokban pedig mozikba kerül az új, Brad Pitt féle F1 film is az F1 25 játék mellett, így ismét aranykorszakát éli az autóversenyek királykategóriája. Forma 1 játékokkal már régóta találkozhatunk a piacon, egy ideje pedig az EA – Codemasters szolgáltatja az új címeket, idén sincs ez másképp.
Az F1 25 hivatalosan május 30-án startol majd el, ám az Iconic változat tulajdonosai és az EA Play előfizetők már május 27-ától fejest ugorhatnak az újdonságokba. Xbox és PlayStation konzolokon nem kell sokat gondolkodni, hogy futni fog-e a cím, ám időszerű volt már, hogy a fejlesztők egy PC-s gépigénnyel is meglepjenek minket. Szerencsére erre nem is kellett olyan sokat várni, az elmúlt órákban napvilágra került a játék hivatalos gépigénye, néhány meglehetősen fura specifikációval.
Meglehetősen furcsa gépigénnyel érkezett az F1 25

Nézzük is először a üdvözölni való részeket. Az F1 25 fejlesztői nem a szokásos Low, Medium, High vonalon indultak el, hanem külön kategóriákba szedték a gépigényt. Ide vehetjük az 1080p – HD beállításokat, a VR követelményeket vagy éppen az 1440p, de magas képfrissítésű javaslatokat. Ez így teljesen rendben lenne, ám a listázott hardvereknél ijesztően sok az ellentmondás. Elég csak a „Performance” oszlopot megnézni, ahol az RTX 3080 mellett az RTX 5070 Ti szerepel, melyek nyers erőben teljesen eltérő kategóriát képviselnek. Az Intel oldalról odabiggyesztett, középkategóriás Arc B580-ról nem is beszélve. Ez a jelenség több helyen is megfigyelhető a táblázatban, így tényleg nagyon furcsa lett a végső gépigény. Ennek ellenére azonban ez a hivatalos, így az alábbi követelményekkel kell számolnod:
🔹 High Definition (1080p @60fps – Low / High Preset)
Low:
- Intel CPU: Core i5-6400
- AMD CPU: Ryzen 3 1200
- NVIDIA GPU: GTX 1060
- AMD GPU: RX 570
- Intel GPU: Arc A380*
- VRAM: 6 GB
- RAM: 8 GB (ReBAR, 3200MT/s)
- Felbontás: 1920×1080
- Upscaler / Frame Gen: Native
- Ray Tracing: Off
High:
- Intel CPU: Core i5-9600K
- AMD CPU: Ryzen 5 2600X
- NVIDIA GPU: RTX 2070 / RTX 5060
- AMD GPU: RX 6600 XT
- Intel GPU: Arc A750*
- VRAM: 8 GB
- RAM: 16 GB (ReBAR, 3200MT/s)
- Felbontás: 1920×1080
- Upscaler / Frame Gen: Native
- Ray Tracing: Off
🔹 Virtual Reality (2K/Eye @90fps – High Preset)
- Intel CPU: Core i5-9600K
- AMD CPU: Ryzen 5 2600X
- NVIDIA GPU: RTX 3080 Ti / RTX 5080
- AMD GPU: RX 7900 XT
- Intel GPU: N/A
- VRAM: 8 GB
- RAM: 16 GB (ReBAR, 3200MT/s)
- Felbontás: 2K/Eye
- Upscaler / Frame Gen: Native
- Ray Tracing: Off
🔹 Performance (1440p @144fps – High Preset)
- Intel CPU: Core i5-12600K
- AMD CPU: Ryzen 5 7600X
- NVIDIA GPU: RTX 3080 / RTX 5070 Ti
- AMD GPU: RX 6800 XT
- Intel GPU: Arc B580*
- VRAM: 12 GB
- RAM: 16 GB (ReBAR, 3200MT/s DDR5 RAM)
- Felbontás: 2560×1440
- Upscaler / Frame Gen: Native
- Ray Tracing: On
🔹 Quality (4K @60fps – Ultra High Preset)
- Intel CPU: Core i5-10600K
- AMD CPU: Ryzen 5 5600X
- NVIDIA GPU: RTX 3080 Ti / RTX 5080
- AMD GPU: RX 7900 XTX
- Intel GPU: Arc B580*
- VRAM: 16 GB
- RAM: 16 GB (ReBAR, 3200MT/s)
- Felbontás: 3840×2160
- Upscaler / Frame Gen: Quality
- Ray Tracing: On
🔹 8K UHD (8K @60fps – Ultra High Preset)
- Intel CPU: Core i5-12600K
- AMD CPU: Ryzen 5 7600X
- NVIDIA GPU: RTX 4090 / RTX 5090
- AMD GPU: N/A
- Intel GPU: N/A
- VRAM: 24 GB
- RAM: 32 GB
- Felbontás: 7680×4320
- Upscaler / Frame Gen: Balanced + FG
- Ray Tracing: On
🔹 Path Tracing (1080p @60fps – Ultra Max Preset)
- Intel CPU: Core i5-12600K
- AMD CPU: Ryzen 5 7600X
- NVIDIA GPU: RTX 4080 SUPER / RTX 5080
- AMD GPU: RX 7900 XTX
- Intel GPU: N/A
- VRAM: 16 GB
- RAM: 16 GB
- Felbontás: 1920×1080
- Upscaler / Frame Gen: Quality
- Ray Tracing: Path Tracer