Jól megizzasztották az Nvidia RTX 5060-at, íme az eredmény

Az Nvidia még 2025 elején leplezte le a soron következő generációját. A Blackwell kártyák közül első körben négyet ismerhettünk meg. Az RTX 5090 és RTX 5080 érkezése szinte biztos volt, ám az óriáscég az RTX 5070 és 5070 Ti kártyákat is belengette. Az elmúlt hetekben több kisebb-nagyobb információt is elhintett az Nvidia, ám a legtöbb potenciális vásárló és érdeklődő egyértelműen a külsős tesztek érkezését várta. A korábbi információk alapján már sejthető volt, hogy január 23-án élesednek majd az első független mérések, szerencsére ezúttal sem kellett csalódnunk. Az RTX 5090 után egy héttel pedig az RTX 5080 is megérkezett, január utolsó napjaiban.

Ezt követően elérkeztünk február második feléhez, mely szintén remek izgalmakat tartogatott az RTX 5070 Ti képében. Március első napjaiban az RTX 5070 is elbukkant. Április közepén pedig elérkeztünk talán a legizgalmasabb időszakhoz, hiszen most érkeznek az igazi középkategóriás kártyák. Az RTX 5060 Ti 16 GB-os változata nyitja a sort még áprilisban, 2025 májusának végére azonban végre megérkeztek a részletes RTX 5060 tesztek is. Ezúttal is a TechPowerUP gárdájának köszönhetjük az adatokat.

Az Nvidia RTX 5060 alap specifikációi

Zotac GeForce RTX 5060 8 GB Solo
Zotac GeForce RTX 5060 8 GB Solo – TechPowerUP

Az RTX 5060 egy teljesen friss architektúrára épül, mely a Blackwell nevet kapta az Nvidia-tól. Éppen ezért nem is nagyon lehet összehasonlítani a nyers specifikációkat a korábbi generációkkal. Ennek ellenére is tetten érhető a technológiai ugrás, ha megnézzük a legfontosabb adatokat. Az RTX 5060 specifikációja a következő tehát:

  • 3840 darab mag teljesít szolgálatot, az RTX 4060 esetében 3072 állt a felhasználók rendelkezésére
  • Az alap órajel 2280 MHz, míg a Boost órajel 2497 MHz környékén tetőzik
  • A memória órajel 1313 MHz-ről 1750 MHz-re nőtt az RTX 4060-hoz képest
  • Memóriából ezúttal is 8 GB került a kártyákra

Játékok alatti teljesítmény

Elérkeztünk a legfontosabb szekcióhoz, azaz a játékok alatti teljesítményhez. A TechPowerUP gárdája rengeteg játék alatt tesztelte az RTX 50 széria ötödik modelljét, kezdve a modern single és multiplayer játékokkal, de néhány régebbi kedvenc is felbukkant a címek között.

1080p

Jól látható a fenti képen is, hogy bizony a FullHD terepen érzi otthon magát a kártya . Az átlag FPS 94 lett, mely alapján az is kijelenthető, hogy kis állítgatás után egy 120/144 Hz-es monitor esetében is gond nélkül kihajtja a kevésbé igényes címet az Nvidia újonca. Ez az RTX 4060 Ti szintjére repítette a kártyát. Az RTX 5060 esetében az 1080p felbontás is teljesen reális, hiszen ehhez az ársávhoz sokan ilyen monitort választanak.

1440p

A kártya 1440p-s felbontáson sem érzi rosszul magát, hiába a 8 GB memória. Az átlag a 60 FPS-es álomhatár felett alakult, bizonyos címekben azonban még a 30 FPS-t sem sikerült megugrani, ám egy kis állítgatás után azokkal sem lesz gond. Azért érdemes az 1080p felbontáson maradni, ha jó játékélményt szeretnél.

4K

Az RTX 5060 a 4K felbontáshoz készült, a GPU is elfogy, ahogy bizony a memória is. Szélsőséges esetben azért itt befogható egy kis munkára. Az átlag 30 felett alakult, egészen pontosan 34-et dobott a gép. Azért akadtak itt már szép számmal olyan címek, melyeknél a 20 FPS-es határt sem sem érte el a kártya, érdemes lehet ezen a felbontáson már hanyagolni a kártyát, maximum néhány cím esetében kapunk csak jó játékélményt.

Az Nvidia RTX 5060 fogyasztása

A legutóbbi, RTX 5060 Ti teszt után már sejthető volt, hogy az RTX 5060 már a 150 watt alatti, körüli tartományba érkezik. Az átlagos érték 135 watt volt. Ne feledjük, hogy teljesen kiengedett FPS értékekről beszélhetünk, azaz 60, 120 vagy 144-es korlát esetén jóval barátságosabb értékeket kapunk, jól látszódik ez az alig 75 wattos „V-Sync” oszlopon. Az IDLE fogyasztás is érezhetően jobb, mint amit az első három RTX 50 kártya tudott produkálni a mérések alatt. A hűtési teljesítménnyel nincs gond, 150 wattot nem nehéz megzabolázni.

Verdikt

Az RTX 5060 nem hazudott, hiszen valóban megugrotta az előző generációs RTX 4060 Ti szintjét. Mindehhez pedig társul az összes RTX 50-es előny, azaz például a Multi-Frame Gen lehetőségével is élhetnek a vásárlók. 1080p felbontáson jól érzi magát a kártya, itt talán még a 8 GB VRAM is megbocsájtható, de 2025-ben azért már igazán lehetne 12 GB VRAM az alap. Az RTX 5060 Ti rendelkezik HDMi 2.1b és DP 2.1b kimenetekkel, hasonlóan az összes többi Blackwell modellhez. A hatékonyságára sem lehet panasz, egyedül a x8-as PCIe 5.0-ás interfészbe lehetne belekötni, ám valós körülmények között az sem okoz problémát.

Borító: TPU

Betöltés...
Keresés
Keresés