Az AMD nem is olyan régen, mindössze néhány napja leplezte le az RX 9060 XT videokártyáját. Globális szinten ez a harmadik kártya, mely az RX 9000 szériát bővíti. A teljes képet nézve azonban ott egy negyedik modell is, mely az RX 9700 GRE nevet viseli magán. A cég ezúttal tényleg nem próbálkozik a flagship kategória meghódításával, könnyedén előfordulhat, hogy a széria legerősebb kártyája az RX 9070 XT marad majd. Az RX 9060 XT esetében a cég is a remek ár-érték arányt emelte ki.
Az RX 9060 XT is két változatban lesz majd megtalálható a boltok polcain. Egyetlen egy dologban térnek el majd ezek egymástól az árcédulán kívül, mégpedig a videomemória méretét tekintve. Az Nvidia-hoz hasonlóan 8 GB-os és 16 GB-os variánsokra érdemes készülni. Az AMD néhány nappal ezelőtt már belsős mérésekkel is szolgált. A 16 GB-os RX 9060 XT olcsóbb lesz, mint a 8 GB-os RTX 5060 Ti, de a miközben a cég tesztjei alapján 7%-kal gyorsabb lesz annál. Ez remekül hangzik, ám érdemes lehet megvárni a külsős méréseket.
Csalódást hozott az új AMD kártya első mérése
Ahogy sejteni lehetett, a konkrét, júniusi megjelenés előtt az AMD már több példányt is kiküldött a tesztereknek. A méréseknek pedig bizony nyoma van manapság a benchmark programok adatbázisában, ezúttal sincs ez másképp.

A friss Geekbench 6 OpenCL és Vulkan mérések alapján az RX 9060 XT körülbelül 25-30%-kal több nyers erőre képes az előd, RX 7600 XT-hez képest. A Vulkan érték valóbaj jobb, mint az RTX 5060 esetében, ám az RTX 5060 Ti nyers ereje elérhetetlen az újonc számára. Természetesen játékok alatt változhat a történet, ám könnyen lehet, hogy az AMD által mért 7%-os előnyét pusztán a VRAM-nak köszönheti a kártya, nem pedig a jobb nyers erejének, amely csalódást kelthet sokak számára. Az RX 9060 XT 16 GB vs. RTX 5060 Ti 16 GB csatából könnyen lehet, hogy már az Nvidia üdvöskéje kerül ki győztesen, ám ez csak a független, külsős mérések után derülhet majd ki.
Forrás: Videocardz