2025 igazán izgalmas év, már ami a videokártyákat illeti. Az AMD és az Nvidia az év közepére összesen 10 új videokártyával ajándékozta meg a PC-s közösséget, ha csak a gamer szegmenset nézzük. Ez bizony még gombócból is sok, nemhogy PC komponensből. Nehéz is kiigazodni a jelenlegi felhozatalon, főleg, ha számításba vesszük a korábbi példányokat is. Vannak olyan modellek, melyekből még most is bőséges választék áll a rendelkezésre. Ilyenkor szokott jól jönni a havonta jelentkező sorozatunk, ahol az éppen aktuális erőviszonyokra vetünk egy pillantást.
Rengeteg szempont alapján meg lehet vizsgálni a videokártyákat. Ide sorolhatjuk a nyers erőt, a Ray Tracing vagy éppen a Path Tracing teljesítményt. Aztán persze összemérhetjük a kártyákat a fogyasztásuk szerint is, de az AI teljesítményük alapján is rangsorolhatjuk őket. Van azonban egy olyan mutató, mely ennél is árulkodóbb lehet. Ez pedig az, hogy mennyi FPS-t kapunk a pénzünkért vagy megfordítva, hogy mennyi pénzbe is kerül egy kisajtolt FPS. Szerencsére a TechSpot munkatársai több ízben is vizsgálták a videokártyákat, néhány napja pedig könnyen emészthető diagramokkal is jelentkeztek.
A legnagyobb probléma
Az ilyen jellegű összehasonlítások legnagyobb problémája és a hibalehetősége az, hogy az árcédulák nem egységesek a világban. Teljesen más árcédulákat és arányokat olvashatunk le egy amerikai Newegg felületét elemezve vagy éppen egy német webáruház portfólióját böngészve. A magyar viszonyokhoz legjobban az európai árak álnak, így csak ezekkel foglalkozunk ebben a bejegyzésben.
Ezek a videokártyák érik meg a legjobban 2025 közepén
A TechSpot munkatársai 10 ország, régió viszonyait vizsgálták. A hazai gamerek szempontjából a német, a lengyel és a holland diagramok lehetnek igazán hasznosak.
Németország
Lengyelország
Hollandia
A fenti három diagramot tüzetesebben megvizsgálva hamar kiderülhet, hogy az Nvidia GeForce RTX 5060 és az AMD Radeon RX 9060 XT rendelkezik a legjobb ár-érték aránnyal az új kártyák között. Szintén kiemelhetjük az Intel B570 és B580 kártyáit, melyek az élmezőnyt erősítik ilyen téren. A korábbi generációkból pedig az AMD Radeon RX 7800 XT vizsgázott jelesre. Érdemes megfigyelni, hogy a drágább kártyák esetében az ár-érték arány már jelentősen romlik. A zöld oszlopokban a képkockánkénti összeget olvashatjuk le, a kék oszlopokban pedig a kártyák által kisajtolt átlag FPS-t. Remélhetőleg a fenti rangsor szintén segíthet sokak választásában.
Adatok és képek forrása: TechSpot