A saját frissítésük buktatta le a Samsung új, különleges telefonját

A Samsung One UI 7 rendszere nem is olyan régen, késő tavasszal érkezett meg az előző generációs készülékekre. Igen ám, de hivatalosan már hónapokkal korábban, valamikor télen kellett volna megérkeznie friss rendszernek. A Samsung fejlesztői brutális mértékű csúszást halmoztak fel, miközben még mindig Android 15 alapokra épült a megoldás.. Nem véletlen, hogy a 7-es verzió megjelenését követően szinte azonnal el is startolt az Android 16 alapokon nyugvó One UI 8 tesztelése. Ez a béta teszt pedig jelen pillanatban is zajlik.

A One UI 8 tesztjében nem csak Samsung dolgozók, hanem bizony átlagos felhasználók is részt vehetnek. Az ilyen jellegű frissítések mindig veszélyesek lehetnek, hiszen sosem tudni, hogy milyen információkat sikerül a félkész fájlokban hagyni. Az Apple például fokozottan figyel az ilyen szivárgásokra, ám még így sem tudja teljes mértékben elkerülni azokat. Nos, úgy tűnik, hogy a Samsung mérnökei is nagyot hibáztak, hiszen egy be sem jelentett telefon ikonja is felbukkant a rendszerben.

A One UI frissítése buktatta le a Samsung új, különleges telefonját

Az Android Authority csapata szúrta ki az animációkat és a képeket a Samsung június utolsó hetében kiadott frissítésében. Az animációk elárulták, hogy a One UI rendszer már felkészült egy jövőben érkező, három részegységből álló okostelefonra. A Flip és Fold széria már hosszú évek óta alap pillérei a Samsung palettájának, ezúttal azonban emelheti a tétet az óriáscég. A fájlokban MultiFold 7 néven hivatkoznak a hivatalosan be sem mutatott telefonra, ám remek kérdés, hogy a végleges elnevezés is ez lehet-e majd.

A telefont nem Z alakban kell majd összehajtani, hanem mindkét külső panelt befelé kell majd a középső egységre hajlítani. A Samsung hamarosan bemutat néhány új telefont, ám nagy eséllyel a MultiFold érkezésére még kicsit várni kell. A One UI 8 fájlok azonban arra utalnak, hogy már ebben az évben sor kerülhet a bemutatóra, legrosszabb esetben pedig a 2026-os, januári konferenciáig kell kihúznia a rajongóknak. Több gyártó rendelkezik már hasonló kialakítású készülékkel, így időszerű volt a Samsung megérkezése is a szegmensbe.

 

 

Betöltés...
Keresés
Keresés