Az Nvidia és az AMD is kiterítette a kártyáit az elmúlt fél évben. Nvidia oldalról szinte minden szegmens lefedésre került, hiszen a flagship, egymillió forintot kóstáló RTX 5090 mellett már megtalálhatjuk az RTX 5050-et is a boltok polcain. A kettő között pedig további 5 kártya várja a potenciális vásárlókat. Az AMD sem finomkodott, ám már tavaly kijelentették, hogy a felső kategóriát nem szeretnék szorongatni, így ők a középkategóriára fókuszáltak. A vörösek oldaláról az RX 9060 XT, RX 9070 és RX 9070 XT érhető el hazánkban.
Az AMD és Nvidia oldaláról is érdemes lehet egy-egy kártyát kiemelni. Ez pedig nem más, mint az RTX 5060 Ti és az RX 9060 XT párosa. A kártyák hasonló árszinten mozognak, ám nem csak ez a közös bennük. Mindkét modell két variánssal próbálná elcsábítani a játékosokat. Minden specifikációkban megegyezik a két változat, ám az egyiket 8 GB, míg a másikat 16 GB memóriával szerelik fel a gyártók. Az már július első napjaiban kiderülhetett, hogy egyre kevésbé lehet letolni a játékosok torkán ezt, mostanra pedig már kézzelfogható következménye is lett ennek.
Szinte senki sem veszi ezt az új Nvidia kártyát, árat kellett csökkenteni
A múlt heti eladási adatokból tehát világosan kiderülhetett, hogy a 8 GB-os AMD és Nvidia kártyákra nincs igény a játékosokról részéről, ha azokból 16 GB-os variáns is érkezik a piacra. A legtöbb termék esetében a gyártók meghatároznak egy úgynevezett MSRP árcédulát. Az MSRP az angol Manufacturer’s Suggested Retail Price kifejezés rövidítése, ami magyarul gyártó által javasolt kiskereskedelmi árat takarja. Az RTX 5060 Ti esetben ez 379 dollár.

A Videocardz csapata július 9-én kiszúrta, hogy a 8 GB-os RTX 5060 Ti kártyát az MSRP ár alatt megkaparinthatják a vásárlók, mely igencsak ritka jelenség manapság. Ez kényszerű döntés volt az Nvidia és a webáruházak részéről, ez is azt mutatja, hogy nem csak Európában, hanem bizony Amerikában sem fogynak jól a 8 GB-os modellek. Remélhetőleg ez jelzés értékű lesz az Nvidia és az AMD mérnökeinek is, ezúttal tényleg a pénztárcájukkal szavaztak a játékosok.