Az AMD és az Intel merőben eltérő utat választott a játékosok meghódítására. Az Intel a 12. generációtól kezdődően hibrid magokat pakolt a kupakok alá. A nagy teljesítményű, P magok mellé kerültek hatékony E magok is. Ezek együttes munkájának köszönhetően papíron játékok és alkalmazások alatt is remek teljesítményre készülhettek a vásárlók. A valóság ennél egy fokkal árnyaltabb volt. Az E magok sokszor belerondítottak az összképbe, a Windows 10 és 11 ütemezője sem tudta mindig jól pakolgatni a szálakat játszadozás alatt. Ez az optimálisnál kevesebb FPS-el, kisebb-nagyobb akadásokkal és egyéb anomáliákkal járt.
Az AMD maradt asztali vonalon az egységes magoknál, ám azokat egy meglehetősen okos fejlesztéssel fűszerezték meg. A Ryzen 7 5800X volt az első publikus tesztalany, mely extra L3 gyorsítótárat, azaz Cache-t kapott. Ezt az AMD 3D V-Cache-nek nevezte el, az új variáns pedig az 5800X3D névre hallgatott. Hamar kiderült, hogy ez lehet a jobb út, hiszen a játékok imádják a megnövelt gyorsítótárat, melyet szélsőséges esetben akár 50%-os FPS növekedéssel is megháláltak az alap variánsokhoz képest. Az Intel előző generációiban az architektúra miatt ez a lépés nem járt volna érezhető előnnyel, ám az elkövetkezendő időszakban fordulhat a kocka.
Az AMD receptjével támadna az Intel új gamer processzora

8p, 16e
8p, 12eBoth 4lpe, bLLC, 125w https://t.co/EQo4MiaGpq
— Haze (@Haze2K1) June 17, 2025
Az Intel már javában készíti elő az LGA1954-es foglalatot és a soron következő, Ultra Core 300-as szériát. Már 2025 júniusában felmerült, hogy érkezhetnek nagy L3 gyorsítótárral felvértezett processzorok, melyeket júliusban tovább erősítenek a szivárgások. Ennek köszönhetően az érintett modellek játékok alatt hatalmas ugrást hozhatnak el Intel oldalon is. Jelenleg az alábbi felhozatalra érdemes készülni, immáron már gyenge, de nagyon keveset fogyasztó LP magok társaságában:
Modell | Magok száma, felépítése | L3 Cache mérete | Fogyasztás (TDP) |
---|---|---|---|
Core Ultra 9 300K | 52C (16P+32E+4LP) | TBC | 150W |
Core Ultra 7 300K | 42C (14P+24E+4LP) | TBC | 150W |
Core Ultra 7 300K + BLLC | 28C (8P+16E+4LP) | 144MB | 125W |
Core Ultra 7 300K | 28C (8P+16E+4LP) | TBC | 125W |
Core Ultra 5 300K + BLLC | 24C (8P+12E+4LP) | TBC | 125W |
Core Ultra 5 300K | 24C (8P+12E+4LP) | TBC | 125W |
Core Ultra 5 300K | 18C (6P+8E+4LP) | TBC | 125W |
Core Ultra 3 300 | 16C (4P+8E+4LP) | TBC | 65W |
Core Ultra 3 300 | 12C (4P+4E+4LP) | TBC | 65W |
Az Ultra Core 7 és 5 kategóriás processzorok esetében várhatóak tehát BLCC-vel, azaz extra gyorsítótárral felvértezett modellek. A processzorokat azonban csak 2026 első felében debütálnak, így jelen pillanatban még mindig az AMD 3D V-Cache szériája lehet a gamerek legjobb választása.