Így működik majd a CS2 új licit rendszere

A Counter-Strike 2 fejlesztői július utolsó napjaiban sem pihentek. A játék talán egyik legfontosabb frissítése érkezett meg az elmúlt napokban, még ha elsőre nem is tűnik annak. A Valve fejlesztői teljesen új animációs rendszert implementáltak a játékba, mely remek alapokat teremthet az elkövetkezendő évekre. Az első időben rengeteg buggal találkozhatnak a játékosok, ám az már most érezhető, hogy a játék sokkal reszponzívabb. A következő állomás a külső animációk frissítése lehet majd, ám nem tudni, hogy arra mikor kerül sor.

Az ilyen jellegű, nagyobb frissítések rengeteg titkot tartalmaznak. Nem véletlen, hogy a CS2 adatbányászai azonnal rávetették magukat a fájlokra. Nem is kellett csalódni, hiszen olyan funkciók vagy éppen pályaelemek is ott bujkálnak a frissítésben, melyek csak hetek vagy éppen hónapokon múlva élesedhetnek majd. Ide vehetünk jövőben érkező pályákat, funkciókat vagy éppen teljesen új kozmetikai kategóriát. Úgy tűnik, hogy a júniusban már felröppent licitáló rendszer is egyre közelebb érkezik a kiadáshoz.

Így működik majd a CS2 új licitálási rendszere

Az új frissítésben már ott figyelnek az Armory rendszerbe megérkező licitáló rendszer szövegfájljai. Ez alapján az Armory felületén csillagok segítségével licitálhatnak majd a Counter-Strike játékosok limitált ideig elérhető tárgyakra. Minden egyes licit csak egy adott ideig érhető el, majd a nyertesek meghatározása után néhány órával újraindulhat a licitálás. Természetesen a visszavonás lehetősége is mindig ott lesz a játékosok előtt. Felhasználói felület nélkül még mindig kicsit megfoghatatlan ez a funkció, ám most már valamennyire világos képet kaphatunk arról, hogy mire is lehet majd használni. A jelek alapján már kora ősszel megérkezhet az újdonság.

Betöltés...
Keresés
Keresés