Sejtettük, de nem tudtuk, hogy az Xbox brandelt kézikonzolja, a ROG Xbox Ally nem lesz egy olcsó mulatság, most azonban fény derülhetett a pontos árazásra, ami után abszolút kijelenthető, hogy az újabb handheldért szélesre kell nyitni a pénztárcákat. Hivatalos bejelentés híján viszont érdemes helyén kezelni a dolgot, de a Dealabs francia szerzője, Billbill-kun az esetek túlságosan döntő többségben megbízható bennfentesnek számít, így készséggel elhihetjük neki, hogy a
sima ROG Xbox Ally 599 euróba, azaz adó és a kereskedők haszna nélkül számolva 240.000 forintba fog kerülni, míg a minden földi jóval megpakolt csúcsmodell, a ROG Xbox Ally X pedig 899 euróért, azaz 360.000 forintért lesz megvásárolható.
Kőkemény árak, egy valóban kőkemény kézikonzolért, ami némi hardveres ráncfelvarráson túl csak egy dedikált Xbox-gombbal és mellé csomagolt pár havi Game Pass-előfizetéssel tud többet a korábbi ROG Ally modelleknél. Bár a Microsoft néhány hete számos tartalomgyártónak küldött egy tesztpéldányt a masinából, a pontos megjelenési dátumot valószínűleg majd csak a soron következő, augusztus végi Gamescom során fogjuk megtudni, amikor végre a szélesebb közönség is kezébe veheti, kipróbálhatja. Billbill-kun szerint az előrendelések is ekörül kezdődnek meg: a Microsoft állítólag augusztus 20-án tart egy Xbox Ally-nak szentelt eseményt, és ugyanezen a napon lehet leadni az első rendeléseket is.