Napokon belül startol Battlefield 6 ingyenes bétája – Íme a gépigény

A Battlefield fejlesztői július 24-én lerántották a leplet a soron következő játékról. Ekkor azonban csak az egyjátékos kampányból kaptunk egy kis ízelítőt, a multiplayer, azaz a többjátékos mód leleplezésére egészen máig, július 31-ig kellett várnunk. Azt már korábban megtudhattuk, hogy az előző generációs konzolok kimaradnak a támogatásból, azaz csak PlayStation 5, Xbox Series X/S és PC platformokon fut majd a játék. Ez nem meglepő, hiszen egyre több fejlesztő választja ezt az utat, ha haladni akarnak a korral.

A Battlefield 6 teljesen más megközelítést alkalmazott, mint az előző részek. Már 2025 elején elstartoltak az „alpha” tesztek a Battlefield Labs keretein belül. Ennek köszönhetően az első pillanattól a játékosok visszajelzései formálhatták a játékot, a fejlesztőknek így sokkal könnyebb dolga volt már a korai szakaszban is. Pletykák alapján sejthető, hogy a single player kampány a vártnál több erőforrást és pénzt emésztett fel, ahogy bizony az sem volt titok, hogy ingyenes játékmódot is hoz majd magával az új játék. Magyar idő szerint 20:30-kor meg is kaptuk a hivatalos, multiplayer bemutatót.

Bemutatkozott a Battlefield 6 multiplayer módja – ekkor játszhatsz a bétával

Július utolsó napján már felmerültek potenciális béta dátumok, melyeket aztán a hivatalos bemutató meg is erősített. Bár sokáig úgy tűnt, hogy zárt béta is érkezik, ezt az utolsó előtti pillanatokban maguk a fejlesztők cáfolták meg a különböző közösségi oldalakon. Az első béta hétvégére augusztus 9. és 10. között kerül sor, a másodikra pedig augusztus 14. és 17. között. Az Early Access jogosultsággal rendelkező játékosok pedig már 7-én és 8-án fejest ugorhatnak az izgalmakba. Ilyen jogosultságot szerezhettek azok, akik élőben követték a bemutatót vagy július 31. előtt beregisztráltak a Battlefield Labs felületére. A hivatalos megjelenés időpontja pedig a korábban pletykált október 10. lesz.

Az alábbi platformokon játszható majd a béta teszt:

  • PlayStation®5
  • Xbox Series X|S
  • PC
    • Steam
    • Epic Games Store
    • EA app

Az előtöltés már augusztus 4-én megkezdődhet, várhatóan az esti óráktól.

Battlefield 6 gépigény
Battlefield 6 gépigény

Nem maradunk gépigény nélkül sem, a béta alatt az alábbi feltételekre érdemes készülni:

Grafikus beállításokMinimumAjánlott (Balanced)Ajánlott (Performance)
Felbontás / FPS / Beállítások1080p @ 30 FPS
Low beállítások
1440p @ 60 FPS
High beállítások
1080p @ 80+ FPS
Low beállítások
GPUNvidia RTX 2060
AMD Radeon RX 5600 XT
Intel Arc A380
Nvidia RTX 3060 Ti
AMD Radeon RX 6700 XT
Intel Arc B580
Nvidia RTX 3060 Ti
AMD Radeon RX 6700 XT
Intel Arc B580
VRAM6 GB8 GB8 GB
CPUIntel Core i5-8400
AMD Ryzen 5 2600
Intel Core i7-10700
AMD Ryzen 7 3700X
Intel Core i7-10700
AMD Ryzen 7 3700X
RAM16 GB
(Dual Channel 2133 MHz)
16 GB
(Dual Channel 3200 MHz)
16 GB
(Dual Channel 3200 MHz)
Operációs rendszerWindows 10Windows 11 64-bitWindows 11 64-bit
DirectXDirectX 12DirectX 12DirectX 12
Háttétár75 GB HDD75 GB SSD75 GB SSD
Egyéb feltételekTPM 2.0, UEFI Secure Boot, HVCI, VBS támogatás

A hivatalos bemutatóból az is kiderülhetett, hogy a rengeteg lehetőséget biztosító Portal mód sem marad ki a játékból. A keményvonalas Battlefield rajongók pedig a Battlefield 3-ból ismerős Operation Firestorm pályának örülhetnek. A fejlesztők ezen kívül elismerték a Battle Royale kliens/mód érkezését is egy rövidke videóval, ám erről bővebb részleteket majd csak később kapunk.

Borító: YT

Betöltés...
Keresés
Keresés