Új játékmotorra költözött a Valorant, íme az új gépigény

2025-ben bőséges választék áll azon játékosok rendelkezésére, akik egy fillért sem költenének multiplayer játékokra. A legtöbb online játék ingyenes, a fejlesztők pedig a kozmetikai tárgyak árusításával szerzik vissza az így kiesett bevételt. Ide sorolhatjuk a Warzone, Apex Legends vagy éppen PUBG játékokat, de az 5v5 FPS lövöldék közül a Valorant és a Counter-Strike 2 is az ingyenes tábort erősíti. Nem titok, hogy a Valorant a CS szériából inspirálódott, ám kiegészítette azt az ügynökök különleges képességeivel.

A Valorant fejlesztése már a 2010-es évek közepén megkezdődhetett, ám a tényleges megjelenésre egészen 2020 tavaszáig kellett várni. A Twitch felületén lehetett béta meghívóhoz jutni az első hetekben, 2020 nyarán pedig bárki számára letölthető 1.0-ás változat is elstartolt. A fejlesztők azóta sem pihennek, hiszen folyamatosan érkeznek az új ügynökök, pályák, de a csalók elleni harcot is komolyan veszi a Riot Games gárdája. Az Unreal Engine 4 motor azonban már korosnak számít, ahogy bizony alap funkciók is hiányoznak még a játékból.

Új játékmotorra költözött a Valorant, még a gépigény is változott

Július 30-án élesedett az európai régióban a Valorant legújabb frissítése. A hivatalos csatornák már előre figyelmeztettek, hogy egy nagyobb volumenű frissítés érkezik, közel 21 GB-nyi adatot kell letöltenie a játékosoknak. A játék ennek köszönhetően hivatalosan is Unreal Engine 5 motorra költözött. Az FPS szám jóval stabilabb, az élmény még folyamatosabb, mint korábban, miközben a frissítések telepítése és letöltése is gyorsabb lesz majd. Ha ez nem lenne elég, akkor pedig azt is elárulták, hogy 2025 szeptemberében élesedik az 5 éve kért Replay rendszer is. 

Fontos azonban kiemelni, hogy fentiekkel együtt változott a játék gépigénye is. A frissített követelmények a következőek:

Windows: 10 (Build 19041+) vagy 11 64-bitSSE 4.2 vagy AVX támogatás
RAM // 4GB
VRAM // 1GB
MINIMUM gépigény / 30 FPSCPU: Intel i3-540, AMD Athlon 200GE
GPU: Intel HD 4000, AMD Radeon R5 220
AJÁNLOTT gépigény / 60 FPSCPU: Intel i3-4150, AMD Ryzen 3 1200
GPU: NVIDIA Geforce GT 730, AMD Radeon R7 240
HIGH-END gépigény/ 144+ FPSCPU: Intel i5-9400F 2.90GHz, AMD Ryzen 5 2600X
GPU: NVIDIA GTX 1050 Ti, AMD Radeon R7 370, Intel Arc A310

Megjegyzés: Windows 11 esetén TPM 2.0 és UEFI Secure Boot szükséges.

 

Betöltés...
Keresés
Keresés