Ilyen olcsón még nem vehettél OLED gamer monitort Magyarországon

Az elmúlt években szinte minden PC-s hardver vagy komponens ára emelkedésnek indult. Ide sorolhatjuk a videokártyákat, a processzorokat, de a 2023-as arany korszak után az SSD-ket és a memóriákat is. Van azonban egy olyan kategória, mely nem csak évről évre fejlődik, de az esetek legnagyobb részében még olcsóbbá is vált az elmúlt időszakban. Ez pedig nem más, mint a gamer, nagy képfrissítésű monitorok szegmense. Jobbnál jobb monitor akciókkal találkozhattunk már 2024 második felében is, szerencsére 2025 második felében is megfigyelhető ez a tendencia, ráadásul a drága OLED kategóriában is.

Az alsóbb szegmensben már jó ideje nem a TN, hanem az IPS és VA panelek hódítanak. Ahogy bizony a magas képfrissítés sem luxus már, legalábbis a 180 Hz-es kategóriáig. A prémium kategóriában azonban már egy másik technológia bontogatja a szárnyait. Az OLED panelek tökéletes feketékkel, így végtelen kontraszttal dolgoznak, a válaszidejük páratlan, miközben a betekintési szögön sem esik csorba. A pixeleket egyesével képes be- és kikapcsolni a vezérlő, a legtöbb pozitív tulajdonságot ennek köszönhetjük. Sokáig 300-350 ezer forint alatt nem találtunk ilyen monitort, ám kellemes trendet olvashatunk le 2025 augusztusának közepén.

200 ezer forintos határ alá esett ez a gamer OLED monitor

A MSI MAG 271QP a legolcsóbb hazánkban kapható gamer OLED monitor jelenleg (2025. augusztus 18.), ha hihetünk az Árukereső felületének. Míg korábban bőven a 250-240 ezer forintos lélektani határon vagy afelett találhattuk meg, addig mostanság már 200 ezer forint alatti áron is elcsíphetjük a technológiát.

Gondolhatnánk, hogy biztosan nagyon régi technológiát áraztak le, ám nem erről van szó. Az MSI MAG 271QP egy harmadik generációs QD-OLED panellel van felszerelve, mely gyakorlatilag a legújabb technológia ezen a méreten és felbontáson. A 2560×1440 pixeles felbontást pedig a kategóriában megszokott 250 nites SDR és 1000 nit környéki csúcs fényerővel, illetve 240 Hz-es képfrissítéssel fűszerezi meg. Ez már bizony olyan kombináció, melyre a legtöbb kompetitív játékos sem tud nemet mondani, hát még azok, akik a lassabb, AAA címeket kedvelik igazán. Ha OLED monitorban gondolkodtál, de a 250-300 ezer forint feletti árcédula elriasztott, akkor bizony most remek választás lehet ez a monitor. Ha monitor éppen elfogyna, akkor sincs nagy gond, hiszen több modellt is találhatunk 210 ezer forint környékén. Ide sorolva az AOC AGON PRO AG276QZD monitorát.

Ide kattintva el is éred a gamer monitor dedikált Árukereső aloldalát. <

FONTOS: A bejegyzésben szereplő akció a megjelenést megelőző napokban, órákban aktív volt, ám a megjelenést követően már akár perceken, órákon belül is megszűnhet. Előfordulhat azonban, hogy csak ideiglenes készlethiányról beszélhetünk, érdemes lehet később is ránézni a termék Árukereső aloldalára

Betöltés...
Keresés
Keresés