A Valve Corporation, gyakran csak Valve egy 1996-ban alapított, videojátékokat fejlesztő amerikai vállalat. Az ikonikus Half-Life vagy éppen Counter-Strike széria is a nevükhöz köthető, ám itt még nem állt meg a történet. 2003-ban megalkották a Steam áruházat, mely szoftverek és játékok kiadásával, értékesítésével, terjesztésével foglalkozik. Sokan nem is tudják, de eredendően a CS 1.6 frissítések könnyebb terjesztésének érdekében jött létre az alkalmazás, manapság messze a legnagyobb szereplője az iparágnak. Sokan megpróbálták otthagyni a Steam felületét, ám az EA vagy éppen a Blizzard is szépen lassan visszatáncolt az elmúlt években.
A cég nevéhez azonban több hardvert is köthetünk. 2015 környékén megpróbálkoztak a Steam Machine gépek kiadásával. Ezek olyan külsős partnerek (pl. Gigabyte, Alienware) által megálmodott számítógépek voltak, melyeken a Valve saját, SteamOS operációs rendszere futott. Aztán ott a szintén ikonikus Steam Deck, mely ismét visszahozta a handheld „konzolokat” a köztudatba. A VR szegmensbe több ízben is belekóstoltak, a Valve Index VR szemüveget is bárki berendelheti a Steam felületén keresztül. Úgy tűnik azonban, hogy tovább emelnék a tétet.
Nem az erejével hódít majd a Valve Steam konzolja

A Geekbench benchmark alkalmazás igazi melegágya a hardverekkel kapcsolatos szivárgásoknak. Augusztus közepén fel is bukkant az oldal adatbázisában egy Valve – AMD chiphez köthető mérés. Hamar kiderülhet ebből, hogy a következő generációs Valve masina Ryzen 200 / Ryzen 8040 alapokra épül, hiszen ugyanazt a Hawk Point (Zen 4) architektúrát aknázza ki. 6 magra és 12 szálra érdemes készülni, ám a körítés talán még izgalmasabb lehet. A processzorhoz nem klasszikus értelemben vett iGPU társul, hanem egy asztali AMD RX 7600-as grafikus kártya. Bizony, az M betű hiánya árulkodó, így a teljes értékű változat erejére érdemes készülni.
A jelek alapján nem egy új Steam Deck variánssal van dolgunk, hanem a Valve régóta pletykált Steam konzolja izzadt a tesztpadon. Az RX 7600 nem hangzik rosszul, ám már a PS5 / Xbox Series X integrált grafikus ereje is nagyobb volt ennél. A PS5 Pro változatáról nem is beszélve, ami szép kis ugrást tartogatott az alap változathoz képest. 4K felbontás esetében az RX 7600 ereje még FSR technológiával is elégtelen lehet, hiába példás a SteamOS optimalizációja.