Nem titok, hogy az AMD a 2010-es évek első felében bizony eléggé lemorzsolódott a processzorok piacán. Az ár-értékkel továbbra sem voltak problémák, ám a nyers teljesítmény sokszor nem volt elég, ahogy bizony a melegedéssel is gyakori vendég volt az AMD PC-kben. Az Intel uralta teljesen a piacot, mely a mai napig meglátszódik például a Steam statisztikákon is. 2016-ban azonban hatalmas fordulatot vett a történet, bár akkor talán még az AMD sem sejtette, hogy mekkora hatása lesz az új szériának.

2016-ban mutatkozott be tehát az AMD Ryzen széria és az AM4 platform. Az első generáció is ígéretesnek bizonyult, ám itt még voltak gyermekbetegségek bőven. A Ryzen 3000, majd a Ryzen 5000 széria azonban már nem sokat kérdezett, teljesen beérett a mérnökök munkája. Rendben volt az ár-érték arány, kellemes volt a fogyasztás, ahogy a nyers erővel sem voltak problémák. Ami azonban ennél is fontosabb volt, hogy gyakorlatilag 9 éves támogatást kapott az AM4 foglalat. 2025 elején is érkeztek új, AM4 foglalatos processzorok, holott 2022 óta már az AM5 egységek is ott figyelnek a boltok polcain.
Soha nem volt még ilyen jó AMD tulajdonosnak lenni
Az AMD AM5 foglalatába jelen pillanatban 3 családot és 2 generációt tudunk bepattintani. A Zen 4 architektúrára épül a Ryzen 7000 és Ryzen 8000 széria, az utóbbiban igazán combos iGPU magokkal karöltve. 2024-ben pedig a Ryzen 9000 széria bővítette a sort, immáron Zen 5 alapokra építve. Remek kérdés volt azonban, hogy mi lehet a helyzet a soron következő generációkkal.
Nos, a 2025 augusztusi szivárgások igazán remek hírekkel szolgálnak, a Moore’s Law Is Dead fenti videójában ezt több szinten is elemzik. Az azért sejthető volt, hogy a Zen 6 generáció még AM5 foglalatba érkezik, ám úgy tűnik, hogy ennél is jobb lehet a helyzet. Ha hihetünk a friss szivárgásoknak, akkor az évek múlva érkező Zen 7 széria is megelégedik a jelenlegi foglalattal. Úgy tűnik, hogy az AMD az AM5 esetében is 8-9 éves támogatási idővel kalkulál, így sem alaplapot, sem pedig memóriát nem kell majd cserélni a jelenlegi tulajdonosoknak. Mindeközben az Intel LGA1851 foglalata gyakorlatilag két generációt sem él meg, hiszen az Intel már javában készíti elő a soron következő, LGA1954-es alaplapok tervezeteit.