Elég nagy balhé kerekedett, amikor a Ubisoft bejelentette, hogy nemcsak lekapcsolják a The Crew szervereit, de a versenyjátékkal azok sem fognak tudni játszani, akik korábban megvették, esetleg pénzt is költöttek benne. A játékosok felháborodása abszolút jogos, ugyanakkor tény, hogy a digitális vásárlással kapcsolatban számos tévhit él, és hiába próbálják sokan eloszlatni, hogy a Steamen, Epicen, vagy a szóban forgó Ubisoft oldalán kifizetett játékok nem kerülnek a játékos birtokába, rengetegen hiszik ennek ellenkezőjét. A gond ugyanakkor a The Crew létezésből való kitörlésével, hogy még azok sem férhetnek hozzá, akik lemezes formátum mellett döntöttek.
Így jött létre az a játékmentő petíció, de inkább közösségi és felhasználó védelmi kezdeményezés, a Stop Killing Games, ami nagy valószínűséggel az Európai Bizottság elé kerül beterjesztésre, ahol aztán kötelezhetik a játékfejlesztőket, stúdiókat és kiadókat a kötelező offline módra, hogy a játékok a szervereik leállítása után is játszhatóak maradjanak – legalább azok számára, akik fizettek érte. Egy másik opció, hogy egyértelműen és jól láthatóan fel kell tüntessék a játék dobozán/online leírásában, hogy pontosan meddig marad elérhető-támogatott, hogy a fogyasztók ennek fényében dönthessenek a vásárlásról.
De szülessen bármilyen döntés is az EU-ban, a The Crew hivatalos formában már biztosan elérhetetlen marad. És most a hivatalos szón van a hangsúly: néhány elhivatott The Crew-rajongó ugyanis saját kezébe vette a dolgot, és a Ubisoftot megkerülve megcsinálják a játék offline módját. A csapat szeptember 1-én jelentette be a Discord-szerverén, hogy a The Crew Unlimited – azaz az offline mód – szeptember 15-én élesedik – de sajnos csak PC-n. Mivel nem egy hivatalos patchről van szó, a konzolos verziók továbbra is játszhatatlanok maradnak, PC-n viszont lokális szerver emulációval életben tarthatják. Vagy új életre hívják: a régi mentések csak abban az esetben működnek, ha azok .json fájljai még a szerverek leállása előtt külön lementésre kerültek. Ellenkező esetben az offline mód elindítása után nulláról indul a játék.
Másik probléma, hogy mivel a The Crew már teljesen elérhetetlen, csak azok fognak tudni játszani az offline móddal, akiknek le van töltve (helló torrent), esetleg rendelkeznek egy lemezes verzióval.
Persze elég valószínű, hogy a legnagyobb rajongókon túl sok játékos nem fog ilyen formában visszatérni a The Crew-hoz, pláne, hogy a The Crew 2 és a Motorfest is kap hivatalos offline módot, az újoncok pedig aligha fognak mókolni egy saját szerverrel csak azért, hogy játszhassanak egy 2014-es Ubisoft versenyjátékkal. Ugyanakkor mégis örömteli, hogy néhány rajongó képes megcsinálni – ingyen azt, amire még a Ubisoft sem volt képes. Akit érdekel a The Crew hamarosan megjelenő offline módja, az a csapat Discord-oldalán talál hozzá telepítési útmutatót – de majd csak szeptember 15-e után.