A Call of Duty: Warzone és Black Ops 6 második szezonja január végén vette kezdetét. A fejlesztők az előző érákban sem finomkodtak a skineket illetően és bizony az új korszakban sem lesz ez másképp. A Season 2 azonban nem csak skineket hozott magával. Több, új fegyver is színesíti a felhozatalt, de új BO6 pályákban és finomhangolásokban sincsen hiány. Ikonikus fegyverek is visszatértek a pályára, miközben a konzolos játékosok dolgát is megkönnyítette az Activision csapata.
Nem titok, hogy a legtöbb Bundle-ért kőkemény forintokat kell kicsengetni a virtuális kasszánál. Azt is megszokhattuk azonban már az elmúlt időszakban, hogy rengeteg ajándékkal is meglepnek minket a fejlesztők. Ezeket a Season 2 startjának napján már be is lengették a programozók, ám már akkor elárulták, hogy csak február 6-ától élesedik az első, nagy esemény. A jutalmak listája csak most, néhány órával a start előtt került napvilágra. Nézzük is, hogy milyen jutalmakkal kecsegtet az új esemény!
Rengeteg Call of Duty ajándékot szerezhetsz most meg
Február 6-án, magyar idő szerint 18:00 és 19:00 között startol el a Call of Duty: Black Ops 6 és Warzone következő, nagy eseménye. Ezúttal egy kollaborációs eventről beszélhetünk, hiszen az ikonikus Terminator filmek tematikája lengi át majd a játékokat. Az sem titok már, hogy két hétig tart majd a móka, azaz viszonylag sok idejük lesz a játékosoknak megszerezni az értékes ajándékokat.
A legtöbb ajándékot korábban XP pontokhoz kötötte a fejlesztői gárda, ám ezúttal egy régi recepthez nyúltak vissza. Az esemény során koponyákat kell gyűjteni, ezek segítségével oldhatóak majd fel az értékes kozmetikai tárgyak. A koponyák megszerzéséhez a multiplayer módokban ölésekre lesz szükség, míg Warzone-ban például a Supply Cache-ek kinyitásával is extra koponyákat gyűjthetnek be a játékosok.
Ezek az ajándékok várnak majd
Az ajándékok megszerzésének módja ismert tehát, így nem marad más hátra, mint megismerni a kozmetikai tárgyak listáját. Ebben az adatbányászok és a DotEsports csapata sietett a segítségünkre. Nézzük is a pontos listát:
Jutalom | Feltétel |
---|---|
30 minute double XP token | 5 koponya |
“Ocular System” weapon charm | 15 koponya |
“Don’t Blink” calling card | 25 koponya |
“The Terminator” loading screen | 10 koponya |
Full-Auto attachment for AEK-973 marksman rifle | 50 koponya |
“Cyberdyne Systems” weapon sticker | 10 koponya |
45 minute double weapon XP token | 10 koponya |
“Big Corp” spray | 10 koponya |
30 minute double battle pass XP token | 5 koponya |
“Scanning” emblem | 25 koponya |
“Reactive Armor” Perk | 50 koponya |
“War Machine” Scorestreak | 100 koponya |
“Judgment” PP-919 weapon blueprint (Mastery Reward) | A Blueprint megszerzéséhez fel kell oldani az összes többi tárgy |
Jól látható, hogy itt sem változtatott a szokásos recepten az Activision csapata. Azaz az értéktelen, 30 perces XP tokenek nyitják a sort, ám a végén egy igazán értékes fegyver Blueprint is a virtuális raktárba kerülhet. Az ingyenes skinek mellett természetesen fizetős, Bundle csomagokat is találhatunk majd a Store-ban, ezek szintén a Terminator filmekre épülnek, az ikonikus T-800-as skin is megelevenedhet majd a szervereken. Az esemény tehát február 6-án veszi kezdetét és egészen február 20-ig lesz lehetőség az egyes jutalmak feloldására.