Nem is kellett sokat várni: máris leégett egy Nvidia RTX 5090

Az RTX 3090 Ti egy új tápcsatlakozóval örvendeztette meg a játékosokat. A 12VHPWR már az RTX 3090 Ti kártyán bemutatkozott, ám akkor látszólag tökéletesen működött minden. Az RTX 4080 és RTX 4090 párosának megérkezése után azonban eluralkodott a káosz, hiszen rengeteg felhasználó megégett kábelekről, elolvadt csatlakozókról számolt be. Úgy tűnik, hogy a 400-600 watt átvitelére is hitelesített csatlakozó mégsem bírja olyan jól a gyűrődést, mint ahogy azt sejteni lehetett. Az Nvidia a felhasználókra kente a dolgot, ám a műhelyben elkészült a 12×6-v2 csatlakozó, mely nagyobb biztonságot ígért.

Több dologra is visszavezethetőek a 12VHPWR körüli problémák. Az Nvidia a korábbi, három kábel helyett egy kábellel akarta letudni a 400-600 wattot átvitelét, ez pedig megnövekedett hőtermeléssel jár alap esetben is. Ha a kábel és a csatlakozó érintkezése nem megfelelő, akkor ez pedig további veszteséggel jár, mely szintén hőtermelésben mutatkozik meg. A csatlakozók pedig az esetek nagyobb részében nem jelezték vissza, hogy megfelelően csatlakoztatták-e a felhasználók a kábelt. Ezeknek a körülményeknek az együttes hatása már elegendő volt ahhoz, hogy megtörténjen a baj, ráadásul viszonylag szélesebb körben is.

Máris megérkezett az első, leolvadt Nvidia RTX 5090

Az Nvidia 2023 nyarától tehát már az új, papíron biztonságosabb 12×6-v2 csatlakozóval szereli fel a kártyáit, a gyártók pedig különféle megoldásokkal igyekeznek abban, hogy a felhasználók is „tökéletesen” csatlakoztassák a kábeleiket az egységekbe. Népszerű manapság a csatlakozók végének megszínezése, hiszen így pillanatok alatt kiderülhet, hogy a kábelt megfelelően csatlakoztatta-e a kártyához a felhasználó.

RTX 5090FE Molten 12VHPWR
byu/ivan6953 innvidia

A Redditen bukkant fel a fenti bejegyzés, melyben egy megolvadt RTX 5090 kábel és csatlakozót láthatunk. Fontos kiemelni, hogy nem az Nvidia saját elosztóját használta a gépházban a felhasználó, ám egy minőségi, 12×6-v2 kábellel kötötte össze a bestiát és a tápot. Battlefield közben tetőzött a probléma, a felhasználó rögtön kiszúrta az égett szagot, ám ekkor már nem lehetett segíteni a kártyán. Remek kérdés, hogy az új csatlakozó mellett hogyan történhetett meg a baj, illetve az is, hogy az Nvidia mennyire fogja tolerálni, hogy nem a gyári kábellel használták a kábelt. Ne feledjük azonban, hogy az Nvidia csak átalakítót ad, a natív kábelekről a felhasználóknak és a tápok gyártóinak kell gondoskodniuk.

Borító: Reddit

Betöltés...
Keresés
Keresés