A Microsoft friss tanulmánya szerint az AI úgy, ahogy van, BUTÍT

A Microsoft és a Carnegie Mellon Egyetem kutatói szerint minél többet használjuk a mesterséges intelligenciát, annál inkább butulunk.

Teljesen általános vélekedés, hogy a mesterséges intelligencia egy nap olyan fejlett lesz, hogy teljesen átveszi az ember feladatait, sőt egy napon az uralmat is átveszi a bolygó felett. Nos, lehetséges, hogy mindez megtörténik, csak nem úgy, ahogy a filmek miatt gondoljuk. Ahelyett, hogy a mesterséges intelligencia simán átveszi az ember helyét, inkább annyira függünk majd tőle, hogy a saját képességeink idővel elsorvadnak. A Microsoft és a Carnegie Mellon Egyetem kutatóinak új tanulmánya szerint ugyanis minél inkább az AI eszközökre támaszkodunk, annál kevesebbet használjuk az agyunkat, ezért később a kognitív képességeket egyre nehezebb lesz előhívni, ha mégis szükség lenne rájuk. A kutatók 319 olyan embert vizsgáltak, akiknek a munkája adatok vagy információk kezelésével jár. Arra kérték őket, hogy részletezzék, hogyan használják a generatív AI eszközöket a munkahelyükön. Azt is le kellett írniuk, hogy saját maguk képesek lennének-e elvégezni ugyanazt a feladatot, amit az AI-val megbíznak. 

Nem kell már annyira gondolkodni

A vizsgálat során egy érdekes minta mutatkozott meg: minél biztosabb volt az ember a AI képességében, annál gyakrabban engedte el az irányítást, és bízta magát az AI-ra. A kritikus gondolkodás háttérbe szorult, ami rávilágít, hogy egyre inkább hagyatkozunk a technológiára, különösebb felülvizsgálat nélkül. A tanulmány szerint ez különösen igaz volt olyan feladatoknál, ahol kicsi a tét. A kutatók így arra figyelmeztettek, hogy ez hosszú távú függőséggel és a csökkent önálló problémamegoldással járhat. Ezzel szemben, amikor a dolgozók kevésbé bíztak abban, hogy a mesterséges intelligencia képes lesz elvégezni a rájuk bízott feladatot, annál jobban használták a kritikus gondolkodást. Jobban bíztak abban, hogy képesek kívülről értékelni, amit az AI előállított, és képesek saját maguk javítani rajta.

A kreativitás hiánya

A tanulmány másik figyelemre méltó megállapítása, hogy azok, akiknek van generatív AI hozzáférésük, hajlamosak kevésbé változatos eredményeket produkálni ugyanarra a feladatra, mint azok, akik nem rendelkeztek ilyen eszközökkel. Vagyis, mivel az AI nagyjából ugyanolyan szisztéma szerint old meg egy feladatot, egyre inkább sablonossá válik. A kreativitás és változatosság egyre nehezebben érhető tetten. Ezek az eszközök ugyanis nem végtelen ötletgazdák, csak azzal tudnak dolgozni, amijük van. A kutatók szerint a változatos eredmények hiánya a “gondolkodásának romlásaként” értelmezhető.

A tanulmány nem vitatja, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a mesterséges intelligencia nagyon hatékony tud lenni, de azért szemmel láthatóan vannak figyelmeztető jelek, hogy ennek mi az ára. Az AI-ra támaszkodva az emberek kezdik elveszíteni azt az önálló gondolkodást, az önálló feladatmegoldást. Ha tehát aggódsz amiatt, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkádat, de közben használod is, akkor pont magadnak köszönheted, hogy a gépek átveszik a helyed.

Betöltés...
Keresés
Keresés