Az Nvidia és az AMD is január első napjaiban mutatta be a videokártyáit. Az Nvidia januárban már két kártyát piacra is dobott, nem is kellett olyan sokat várni az RTX 5080 és RTX 5090 érkezésére sem. Februárban ezt megfejelték az RTX 5070 Ti kártyával, melyből Founders Editiont nem gyártott a cég. Március 5-én pedig az RTX 5070 kártyák is bemutatkoztak. Ahogy sejteni lehetett, az árcédulák nem voltak köszönőviszonyban sem az Nvidia által lobogtatott számokkal, a hazai árazás pedig még az európai árakhoz képest is jóval rosszabbra sikerült. Ennek köszönhetően bizony bőven fél millió forint felett indított az RTX 5070 Ti.
Aztán persze a hibajelenségekről sem szabad megfeledkeznünk. A PCIE 5.0 szabvány is okozott meglepetéseket, de leégő, olvadó tápcsatlakozókról is sűrűn olvashattunk az elmúlt hetekben. Több Nvidia vdeokártya GPU chipjéről pedig hiányozott néhány ROP egység, mely szélsőséges esetben akár 11%-os FPS romlással is járhat, mely egyáltalán nem elhanyagolható tényező. A raktárkészlet korlátozott, sőt, gyakorlatilag egyenlő a nullával. Az AMD kártyáknak tehát ilyen körülmények között kellett megérkeznie a boltok polcaira. Az előzetes kalkulálások alapján 300 ezer környékére várhattuk a 9070 XT-t, míg 250 ezer forint környékére a gyengébb, RX 9070-es modellt. Nos, a valóság ezúttal is mást mutatott.
Nézzük is, hogy milyen árakon nyitott az AMD Radeon RX 9070 és RX 9070 XT!
RX 9070 XT – Alza.hu
RX 9070 – Alza.hu
RX 9070 XT – Foramax
Két tanulságot is levonhatunk az árak és a weboldalak listázásai alapján. Most is erőteljes felárra érdemes készülni az MSRP árhoz képest, melyet bizony a gyártók is előszeretettel szeretnek kiaknázni. Ennek ellenére a felár érezhetően kevesebb, mint az Nvidia kártyák esetében. Az AMD ezekkel az árakkal gyakorlatilag a földbe döngölte az RTX 5070 jelenlegi próbálkozásait, de közel 170-200 ezer forinttal az RTX 5070 Ti is sikerült vágni. A másik tanulság pedig az, hogy a raktárkészlet valóban jobb, mint az Nvidia kártyák esetében. A megjelenést követő órákban is lehetett találni még raktáron lévő kártyát, akár a magyar, akár az európai webáruházakban. Remélhetőleg az elkövetkezendő hetekben még több szállítmány érkezhet a boltokhoz és még kedvezőbb áron találhatnak majd gazdára az AMD kártyák.