G-Wolves HTR Pro 8K Wireless gamer egér teszt – Apró, de játékos

A múlt évben több, különleges G-Wolves termékkel is találkozhattunk a piacon. 2024-ben és 2025-ben is kikerülhetetlen szereplői az egeres iparágnak. Természetesen ezen a babérokon nem lehet csak úgy üldögélni, hiszen rengeteg remek és dinamikus gyártó érkezett a piacra az elmúlt években. Szerencsére a G-Wolves mögött álló fejlesztőket, tervezőket sem kell félteni. A gyártó neve régről is ismerős lehet, hiszen a Hati széria népszerű volt a hazai játékosok középben is. A G-Wolves mellett a G-Sevlow név is sokszor felbukkan, hiszen egy ideig ezt is használta a gyártó. Az év utolsó tesztjében pedig ismét egy igazán kellemes egérrel találkozhatunk. Ezúttal is a különlegesebb darabok táborát erősíti a HTR 8K Pro változata, mely az előd alapjaira épült. Az egér egyértelműen rétegtermék, de éppen ezért is lehet izgalmas.

A csomagolás, doboz

A G-Wolves dobozok tartalmával eddig sem volt probléma, de most a gyártó még magasabb szintre emelte a színvonalat. Már maga az alap doboz is kiemelkedik a mezőnyből: az elején egy 3D grafika található, amely mozgás közben térhatásúvá válik. Ilyesmivel gyakran találkozhattunk gyerekjátékokon vagy hűtőmágneseken, viszont perifériák csomagolásán eddig csak házon belül láthattunk hasonlót. Az biztos, hogy ha egyszer megpillantod a cég dobozait, akkor már nehéz lesz másoknak megütni ezt a szintet.

Itt még nem ér véget a meglepetések sora. Míg néhány neves gyártó előszeretettel spórol a kiegészítőkön, a G-Wolves itt is más utat választott. A csomagban több USB-C kábelt is találunk, természetesen ott van a kötelező vevőegység is, de emellett extra talpakat és grip matricákat is kapunk, amelyek az egér elengedhetetlen tartozékai. Maga az egér egy külön mini dobozban érkezik, mely garantálja, hogy szállítás közben se essen baja. A gyártó mindezt még egy fém, mágneses G-Wolves logóval és néhány, gyurmára emlékeztető anyagcsomaggal is megspékeli. Ezek segítségével néhány extra gramm hozzáadásával a saját ízlésünkre szabhatjuk az egér formáját, hogy tökéletesen illeszkedjen a kezünkbe.

Az egér nyers specifikáció a következőek:

  • Méret: 91×57×33 mm
  • Súly: 25.3 gramm
  • Kapcsolók: Huano 80 millió kattintásra hitelesített kapcsolók
  • Szenzor: Pixart®  PMW-3395
  • Talpak: PTFE
  • Kábel: 1.6m
  • Csatlakozás: USB-C
  • Polling rate: akár 8000 Hz
  • DPI: Max 26000

Az egér formája

Manapság egy hibátlan szenzor már alapelvárás, ahogyan az olcsóbb modellek is egyre gyakrabban elérik a 2000-4000 Hz-es Polling Rate-et. Így egy egér akkor emelkedhet ki igazán, ha jól átgondolt formát és/vagy különleges megoldásokat kínál. Az egér méreteiből rögtön látszik, hogy nem egy mindennapi modellről van szó: mindössze 91 milliméter hosszú, ami még a kisebb méretű egerek között is kifejezetten kompaktnak számít. Ez nem véletlen, ugyanis a gyártó kifejezetten „fingertip” fogásra szánja, amelyben viszont a csúcsot képviseli. bátrabb Claw fogású felhasználók is próbálkozhatnak vele, de a Palm fogás ebben az esetben teljesen kizárt. A szimmetrikus kialakítás megmaradt, amit a bal oldalon található oldalsó gombok is jól mutatnak. A görgő alatti DPI gomb azonban hiányzik, ugyanis erre már nem maradt hely.

A design többi eleme a megszokott, letisztult stílust követi. A súly továbbra is kiemelkedően alacsony, köszönhetően a lyukacsos kialakításnak, így sikerült 25 gramm környékén tartani, ami kategóriájában is kimagasló teljesítmény. RGB világításra most sem érdemes számítani; mindössze egy visszajelző LED található az egér alján.  PTFE talpak ezúttal is hibátlanul teszik a dolgukat, a lyukakat pedig bárki könnyedén eltakarhatja a mellékelt gripek segítségével. Az egér elején egy USB-C port kapott helyet, így nem kell többé aggódni a korábban elterjedt, de kevésbé strapabíró Micro-USB csatlakozók miatt. Apró mérete ellenére az egér masszív érzetet kelt: semmi nem recseg vagy ropog, a szerkezet kimondottan stabil.

A gombok alatt ezúttal Huano kapcsolókat találunk, melyeket 80 millió kattintásra hitelesített a gyártó. Teljesen megértjük, hiszen remek kattintási élménnyel szolgál a gombok lenyomása, beszéljünk akár a fő, akár az oldalsó gombokról. A görgőnél sok egér elvérzett már nálam, ám a HTR 8K itt sem okoz csalódást. A görgetési élmény kellemes, érezhetőek az egyes lépések, de nem túlzóan. Ez persze továbbra is egyéni preferencia kérdése erősen.

Teljesítmény, szenzor

PixArt neve garancia a minőségre, az elmúlt években nem találkoztunk kifejezetten rossz implementációval. Az egér elnevezése sem véletlen: a HTR 8K Pro a 8000 Hz-es polling rate-re utal, amely a kategóriájában szintén nem megszokott még, bár egyre többen próbálkoznak vele. Ehhez természetesen erősebb antennákra és stabilabb jelre van szükség, ezért a vevőegység mérete is nagyobb az átlagos receiverekhez képest. Az egér lelkét a PixArt 3395 szenzor adja, amely napjaink egyik legjobb vezeték nélküli megoldása. Gyakorlatilag tökéletes, lehetetlen kiakasztani. A szenzor akár 26000 DPI-ig is feltekerhető, bár normális körülmények között erre aligha van szükség.

Mit sem ér a kiváló szenzor, ha az implementálás rossz, sosem lehet kizárni ezt a lehetőséget sem. A MouseTester segítségével alaposan megvizsgáltuk mind az ígért polling rate értékeket, mind az egérszenzor viselkedését. Az előzetes játéktesztek alapján nem számítottunk problémára, és szerencsére a további vizsgálatok is igazolták a tökéletes működést. Fontos azonban kiemelni, hogy a 8000 Hz-es mintavételezés bizonyos számítógépeknél vagy programoknál már okozhat teljesítménybeli gondokat, hiszen másodpercenként 8000 alkalommal kommunikál egymással a PC és a periféria. A mindennapi használat során nem mindig érezhető a nyolcszoros polling rate előnye az átlaghoz képest, viszont gyors tempójú FPS játékoknál, illetve 240/360 Hz-es vagy annál magasabb képfrissítésű monitorokkal egyértelműen simább és precízebb kurzormozgást tapasztalhatunk

Szoftver

Amikor már azt hinnénk, hogy a cég nem tud újat mutatni, akkor jön a legnagyobb meglepetés. A G-Wolves szoftvereit az elmúlt években gyakran érte kritika a fapados design és a bonyolult kezelhetőség miatt. Ez azonban már a múlté. A hagyományos, gépre telepített program helyett ezúttal egy weboldalon keresztül vezérelhetjük az egeret, ahol minden fontos beállítást elvégezhetünk. Legyen szó a polling rate módosításáról, makrók beállításáról vagy akár az egér és a vevőegység frissítéséről, minden egyszerűen és gyorsan elérhető. Az akkumulátor-visszajelzés is sokkal pontosabb lett a korábbi megoldásokhoz képest.Ez a megközelítés abszolút piros pontot érdemel, és remélhetőleg a nagy gyártók is inspirációt merítenek ebből a felhasználóbarát megoldásból.

Verdikt

Nem titok, hogy a G-Wolves HTR 8K Pro változata is az abszolút prémium és top kategóriát képviseli. A teszt során ez be is igazolódott, hiszen csak nehezen lehetett hibát találni a perifériában. A teljesítmény hibátlan, és a 25 gramm körüli súly is olyan előny, amellyel kevés gyártó tud versenyezni. A 8000 Hz-es polling rate és a lag-mentes vezeték nélküli kapcsolat garantálja, hogy a felhasználó legyen a leggyengébb láncszem. Fontos azonban megjegyezni, hogy a kialakítása miatt ez az egér rétegterméknek számít. A claw és palm fogást kedvelők számára valószínűleg kényelmetlen lesz a használata, ám a fingertip fogás hívei számára kimagasló élményt nyújthat.

Pozitívum

  • Kiváló anyagminőség, masszív felépítés a kis méret ellenére is
  • 25 gramm körüli súly
  • Letisztult, mégis jellegzetes design
  • Tökéletes szenzor
  • Kőstabil polling rate, még 8000 Hz (8K) esetében is
  • Brutálisan sok tartozék
  • Ötletes doboz design
  • Webes driver
  • Végre minden USB-C, nem kell Micro-USB kábel után nyúlni

Semleges

  • Egyértelműen egy rétegtermékről beszélhetünk

Negatívum

  • Hazánkban csak a hivatalos webshopból rendelhető, bolti forgalomban nem kapható

G-Wolves HTR 8K Pro Wireless egér – 8/10 – Elérhető: Shop.G-wolves.com

Betöltés...
Keresés
Keresés