Így állítsd be a FragPunk játékot, hogy sok FPS-ed legyen

Manapság nehéz újat mutatni egy-egy multiplayer játékban, ám a FragPunk megpróbálkozik vele. A játékszabályokat úgynevezett Shard Cardok segítségével befolyásolhatják a játékosok, melyekből alsó hangon is 150 található a játékban. Ide sorolhatjuk az olyan szabályokat, minthogy találat esetén megnöveljük az ellenfél sebességét és tűzgyorsaságát, de az is előfordulhat, hogy a saját karakterünk által kitolt tojásokat kell megennünk némi extra HP-ért cserébe. A fejlesztők megígérték, hogy az összes ilyen kártya teljesen ingyenes marad és természetesen kombinálni is lehet majd őket. A felállás a szokásos 5v5, azaz összesen 10 játékos esik majd egymásnak a szervereken, ám előfordulnak olyan módok, ahol botokat is bevet majd a játék.

A single player játékok esetében értelemszerűen a minél jobb vizuális élmény is fontos lehet a történet mellett. Multiplayer lövöldékben azonban már más a helyzet, hiszen itt a minél magasabb FPS-re érdemes törekedni. Ennek köszönhetően a bemeneti késés, azaz az input lag mértéke is jóval barátságosabb lehet. Másrészt pedig a letekert beállításoknak köszönhetően rengeteg zavaró, vizuális effekt is eltűnhet, mely szintén javíthat a teljesítményen.

A FragPunk gépigénye

A FragPunk egy frissen megjelent cím, így a gépigénnyel is érdemes megismerkednünk:

Minimum:

    • Rendszer: Windows 10 64-bit vagy újabb
    • Processzor: Intel Core i7-4790 vagy AMD Ryzen 3 3100
    • Memória: 8 GB RAM
    • Videokártya: Nvidia GeForce GTX 750 TI / AMD RX 550 / Intel Arc A380
    • DirectX: 11-es verzió
    • Tárhely: 40 GB
    • Várható teljesítmény: alacsony beállítások, 1080p, 60 FPS

Ajánlott:

    • Rendszer: Windows 10 64-bit vagy újabb
    • Processzor: Intel Core i7-10700K vagy AMD Ryzen 5 5600X
    • Memória: 16 GB RAM
    • Videokártya: Nvidia GeForce RTX 3060 / AMD RX 5700XT / Intel Arc A750
    • DirectX: 11-es verzió
    • Tárhely: 40 GB
    • Várható teljesítmény: magas (de RT nélküli) beállítások, 1440p, 144 FPS

A beállítások

FragPunk beállítások
FragPunk beállítások

Az Esports.GG csapatának sem kellett több, rögtön jelentkeztek egy kellemes kis leírással. Az arany középutat igyekeztek belőni, azaz a lehető legtöbb FPS-t elérését, miközben néhány beállítást magasabb értéken hagyva, hogy hátrányba se kerüljenek a játékosok pl. az árnyékok hiánya miatt. Nézzük is a 2025 márciusában ajánlott beállításokat, melyeket angolul hagytunk, hiszen a játékban is ilyen formában találhatóak meg:

  • Display Screen: Egyéni preferencia / monitoron múlik
  • Display Mode: Egyéni preferencia / monitoron múlik
  • Display Ratio: Egyéni preferencia / monitoron múlik
  • Display Resolution: Egyéni preferencia / monitoron múlik
  • FOV: Egyéni preferencia
  • Filter: Egyéni preferencia
  • Post Processing Intensity: Normal
  • Menu Frame Rate Limit: 60
  • Gameplay Frame Rate Limit: 60
  • Out Of Focus Framerate Limit: 10
  • Sharpen: Egyéni preferencia
  • Vertical Sync: On
  • Anti-tearing: Off
  • Graphics API: DirectX 12
  • Minimalist Graphics: On
    • Material Complexity: Simplified
    • Light Complexity: Simplified
    • Scene Saturation: Simplified
    • Effects Complexity: Standard
    • Dead Effect: Off
    • Damage Numbers: On
    • UI Infor Simplification: Off
    • UI Animation Reduction: Off
  • Quality Presets: Low

Ha a géped még az „ajánlott” gépigénynél is erősebb/jobb, akkor az alábbi beállításokkal is érdemes lehet próbálkoznod:

  • Display Screen: Egyéni preferencia / monitoron múlik
  • Display Mode: Egyéni preferencia / monitoron múlik
  • Display Ratio: Egyéni preferencia / monitoron múlik
  • Display Resolution: Egyéni preferencia / monitoron múlik
  • FOV: Egyéni preferencia
  • Filter: Egyéni preferencia
  • Post Processing Intensity: Normal
  • Menu Frame Rate Limit: Unlimited
  • Gameplay Frame Rate Limit: Unlimited
  • Out Of Focus Framerate Limit: Unlimited
  • Brightness: Egyéni preferencia
  • Sharpen: Egyéni preferencia
  • Vertical Sync: Off
  • Anti-tearing: Off
  • Graphics API: DirectX 12
  • Minimalist Graphics: Off

A FragPunk egy teljesen ingyenes FPS játék, melyet a Steam és az Epic Games platformján is elérhetnek a játékosok, de a konzolos változatokra sem kell már olyan sokat várni. 

Betöltés...
Keresés
Keresés