Ahogy azt sejteni lehetett, a Call of Duty: Warzone és Black Ops 6 harmadik szezonjának második felében sem maradunk extra jutalmak nélkül. Nem titok, hogy a frissítés erőteljesen a ‘420’ tematikára épül, melynek igencsak nagy hagyománya van a COD játékok körében. Elég csak néhány pillantást vetni a Seth Rogen inspirálta Event Passra, vagy éppen a különleges LTM módokra, például a Joint Operations-re. Úgy tűnik azonban, hogy ez még csak a kezdet volt, hiszen néhány napja kezdetét vette egy új esemény, mely a Blaze of Glory nevet viseli magán. Szerencsére viszonylag hosszú időszakot átölel az event, így akkor sem kell aggódnod, ha mostanában be sem léptél a játékba.
Az esemény időtartama
A Blaze of Gory esemény május 6-án, magyar idő szerint a késő délutáni órákban vette kezdetét. A fejlesztők azonban nem a szokásos 7 napos periódussal kalkuláltak, így néhány extra napot is kapnak a játékosok. Ha hihetünk az in-game számlálónak, akkor május 15-én ér majd véget az esemény. A High Art event szintén eddig tart majd, így két legyet üthetsz egy csapásra.
A Blaze of Glory lényege

A Warzone és Call of Duty módok több módon közelíthetik meg a jutalmak megszerzését. Van, hogy XP-hez kötik a fejlesztők, néha csak sima bejelentkezéshez. Ezúttal azonban Blaze Buck nevet viselő tárgyakat kell begyűjtenie a közösségnek. Ezeket ellenfelek legyőzésével tehetik meg a multiplayer, zombies és battle royale módokban. Warzone-ban pedig a Supply Cache-ek is dobálnak némi Blaze Buckot. Nincs szükség tehát különleges módra, mindenki a saját stílusának és ütemének megfelelően gyűjtheti be a tárgyakat.
A Call of Duty jutalmak
Here’s a look at the reward camo for the upcoming Blaze of Glory Event in Black Ops 6 and Warzone.
Vid: @CODWarfareForum pic.twitter.com/DiPMm9YeUU
— CharlieIntel (@charlieINTEL) May 1, 2025
A játék egy felületet biztosít, ahol beválthatod a kemény munkával megszerzett Blaze Buckokat. A jutalmak listája ezúttal is meglehetősen kellemes, az esemény ékkövét egy Camo adja. Nézzük is a jutalmak pontos listáját, és a megszerzésükhöz szükséges darabszámot!
Blaze Buck | Jutalom |
---|---|
5 | 30 Min 2XP Token |
10 | In the Potlight (Large Decal) |
10 | Jackpot (Emblem) |
20 | 45 Minute Weapon 2XP Token |
10 | Roll It (Calling Card) |
10 | Phoenix Up (GobbleGum) |
20 | Frost Blast (Field Upgrade) |
20 | Vendetta (Perk) |
50 | Look at this! (Emote) |
100 | Battle Pass Tier Skip |
Claim all | Highly Decorated / Highly Decorated BlackCell (Camo) |
A szokásos Camo mellett Emote, Perk vagy éppen Field Upgrade is ott lapul a listában, így nem igazán érdemes kihagyni az eseményt. Ha gyorsan szeretnél végezni és rendelkezel a Black Ops 6 játékkal, akkor a Zombies lehet a legjobb opciód, hiszen itt több ellenfelet teríthetsz le adott idő alatt. Ha nem csíped a zombis tematikát, akkor pedig a nagyobb játékosszámmal rendelkező módok segíthetnek, mint például a 10v10 Moshpit. Ha nem rendelkezel a fizetős játékkal, akkor pedig a dinamikusabb Warzone módok segíthetnek a gyorsabb farmolásban, például a Resurgence és annak variánsai.