Egyedülálló és gigászi magyar társas készül – ilyen lesz a Terra Sanitas

Nemhogy készül, de már egyetemen is beillesztették a Terra Sanitas magyar fejlesztésű társasjátékot az oktatásba, melyen keresztül játékos módon tanítják a környezet-gazdaságtan különféle problémáit. Már ebből is sejthető, hogy a magyar alkotók műhelyében valami egészen különleges társas formálódik – ami sokkal több lehet, mint egy egyszerű játék.

Nem is meglepő, hogy az alkotók már és még az erősen béta közeli állapotában lévő Terra Sanitast büszkén mutogatják nemcsak a legnagyobb társasjátékos expókon, de még a Play It-en is az érdeklődőknek – és bizony van mit megismerni belőle. A játék alapvetően a Mars Terraformálását veszi inspirációs alapul – de szigorúan csak alapul, merthogy annál valamivel bonyolultabbnak néz ki.

A leglényegesebb elkülönbözés, hogy a Terra Sanitasban a távoli vörös bolygó helyett a jövőbeli Föld lesz a játszóterünk, ahol a mi dolgunk lesz alaposan rendet rakni a természeti és társadalmi katasztrófáktól szenvedő bolygón lehetőleg úgy, hogy egymással konkurálva – vagy épp közösen – megoldásokat találjunk különböző környezeti és gazdasági problémákra. Igen ám, de ahány játékos, annyiféle megoldóképlet: a Terra Sanitast nemcsak több módon lehet játszani, de sokféleképpen is a végére lehet érni, és ez adja a játék sava-borsát.

A Terra Sanitas lehet minden idők egyik, ha nem a legkomplexebb és leggrandiózusabb magyar társasjátéka

A játékszabály ismertetésébe már csak azért sem merülnék nagyon bele, mert akkor holnap reggelig pötyöghetnék – te meg olvashatnád, na meg minden bizonnyal fog még alakulni-finomodni a megjelenéséig is. Ami a lényeg, hogy a játékosok különböző kontinenseken működő, de az egész világot behálózó vállalatokat irányíthatnak, melyek dolgul kapták helyére billenteni a földi környezetet.

Ehhez elég sok eszközt és szabadságot kapnak: hatással lehetnek a közvéleményre a média segítségével, magukra vállalhatják a felhalmozódott szemét kezelését, mindenféle módszerrel próbálhatnak mérsékelni a globális felmelegedésen, de különböző technológiákba is fektethetnek, csökkenthetik a biodiverzitást, vagy akciócsoportokat mozgósíthatnak egy-egy adott és/vagy helyi probléma kezelésére – amiből nem mellesleg a ciklusokon, éveken-évtizedeken átívelő játék során bőven kijut majd.

Hamar kaotikus hellyé válhat a Terra Sanitas Földje

Így fest a Terra Sanitas „tesztpályája”

Kismillió lehetőségből mindez a felszín csupán. Megannyi számos nem kívánt környezeti és gazdasági esemény fel fogja ütni a fejét, melyeket záros időn belül meg kell oldaniuk a játékosoknak. Nem elég tehát az alapproblémára fókuszálni, de hatékonyan reagálni kell a különböző válsághelyzetekre is – a hatékonyság és gyakran a közös érdek miatt a konkurens játékosokkal összedolgozva akár -, melyek sok esetben kísértetiesen pontos átfedésben vannak a jelenünkből ismert katasztrófákkal, vagy nagyon is elképzelhető/valószínűsíthető jövőbeli szcenáriókat vázolnak.

Amitől igazán nagyszabásúnak néz ki a Terra Sanitas, hogy a játék egy meglehetősen nagy és kidolgozott világban játszódik. Szinte mint egy nagyobbacska szerepjáték: saját történelemmel, úgy hatalmas lore-ral, amihez különálló és különböző formátumokban, műfajokban elmesélt történeteket terveznek.

A megjelenés ugyanakkor viszonylag távoli – egy évet kell még várni rá, igaz, egy ilyen szuperösszetett társas esetében talán nem olyan meglepő ez az alaposság: bár a Terra Sanitas már több mint 5 éve készül, de még tesztelés és kidolgozás alatt áll. Jóllehet már most komoly izgalmakat, remek játszhatóságot, és több órányi komplex társasélményt kínál, viszont a nem is akármilyen szakemberekből álló stáb csak a legtökéletesebb állapotában küldené boltokba.

Nagyban zajlik a Terra Sanitas tesztelése

A Terra Sanitas készültében olyan tehetséges arcok vállalnak szerepet, mint vezető tanácsadóként Pásztor Balázs – a Kicktester alapító-vezetője, crowdfunding-tanácsadóként Horváth Balázs – a heavyeuro-társasjátékok nemzetközi sztárkiadója, a Mindclash Games korábbi munkatársa. Tervezője Zubor Tamás szerkesztő-újságíró és kommunikációs szakember, fejlesztője pedig Harmati Henrik kereskedelmi szakember és Tasi Csaba pénzügyi tanácsadó, zenész. Vezető szerkesztőként Galambos Péter szerkesztő-újságíró működik közre, a zenei világát pedig Hohmann Ádám aka Para Halu, Légrádi Zoltán aka Zoidberg alakítja, illetve Tövisházi Ambrus (Amorf Ördögök, Erik Sumo, Péterfy Bori & Love Band, Liza, a rókatündér, Időfutár-sorozat) írja a Terra Sanitas világának saját aláfestő zenéjét. A concept artist Száraz Bence, aki többek között olyan gigaprodukciókon dolgozott, mint a Dűne: Próféciák, vagy a Halo-sorozat.

Plusz az Óbudai Egyetem első éves menedzsment- és gazdálkodás szakos hallgatói, akik a környezet-gazdaságtan gyakorlati óráikon különböző témákban terveztek projektkártyákat a Terra Sanitasba.

Már csak egybe kell fésülni ezeket a komplex és szerteágazó ötleteket, kigyomlálni a fölösleget, csiszolni picit a mechanikákon, és mehet is a boltok polcaira a magyar társas – ami nemzetközileg is komoly sikereket érhet majd el. Mi szurkolunk!

Betöltés...
Keresés
Keresés