Elindult Early Access formában az Alien Market szimulátor, amiben bizony olyan boltot vezethetsz, ahová űrlények járnak.
Az utóbbi időben több boltszimulátor jelent meg, de valamiért úgy tűnik, ebből sosem elég. Főleg akkor nem, ha a szimulátor valamilyen különleges környezetben játszódik, például mondjuk az űrben kell kiszolgálnunk a vevőket. Az űrlényeknek is vannak szükségleteik, szóval miért ne építhetnénk olyan boltot, ahol őket a vevők? Na, pont ezt találta ki a Silly Sloth Studios és a Kheddo Entertainment csapata, akik nemrég early access formában kiadták a Steamen (tehát PC-re) az Alien Market Simulatort.
Alien Market Simulator
Ez bizony egy olyan szimulátor, amiben egy távoli bolygón található űrállomás élelmiszer- és vegyesboltjának irányítását kell átvennünk, ahol emellett különféle szolgáltatásokat is nyújtunk az intergalaktikus utazók számára. A játék története szerint egy intergalaktikus börtönből végre feltételesen kiszabadulhatunk, de csak akkor engednek el teljesen, ha sikeresen üzemeltetjük az állomáson a boltot. Naponta be kell jelentkezni a rendszerbe, és bizonyítani kell rátermettségünket az űrhatóságok előtt. A cél az, hogy a boltot nyereségessé tegyük, miközben különféle kihívásokkal és döntésekkel szembesülünk.
Ami van benne:
- Űrállomás menedzsment: Helyre kell állítani és fejleszteni kell az űrállomást, hogy vonzóbbá tegyük az alienek számára
- Tisztaság és karbantartás: A tiszta és jól karbantartott állomás kulcsfontosságú a vásárlói elégedettség szempontjából
- Bolt berendezése: Bútorok, polcok, dekorációk és pultok elhelyezése
- Árúkészlet: Egyedi termékeket rendelhetünk, amiket robotok szállítanak ki, a polcokat fel kell tölteni
- Pénztár: Be kell szkennelni a termékeket, kezelni kell a fizetéseket. Sőt lehet illegális cuccokat is árulni, de nem szabad vele lebukni
- Illegális ügyletek: Egy ügyvéd segítségével belekóstolhatunk a fekete piacba
- Tolvajok ellen: Figyelni kell a tolvajokra, akik megpróbálják ellopni a cuccokat
- Űrlények kezelése: Minden űrlénynek megvannak a saját szokásai és igényei, amikhez alkalmazkodni kell
- Robot személyzet: Robotokat alkalmazhatunk a takarítás, az árufeltöltés és az ügyfélszolgálat terén
- WC: Tisztán kell tartani a WC-t
Tervek:
A fejlesztők a játékot egyelőre korai hozzáférésben tették elérhetővé, hogy a visszajelzések alapján alakíthassák a végleges verziót. A tervek szerint a teljes játék 4-6 hónapon belül jelenik meg, és számos új funkcióval bővül majd.
Gépigény
Minimum:
- Operációs rendszer: Windows 10
- Processzor: Intel i5 3550 / AMD Ryzen 5 2500X
- Memória: 4 GB RAM
- Grafika: NVIDIA GTX 960 / AMD R9 270X
- DirectX: 11-es verzió
- Tárhely: 5 GB szabad hely
Ajánlott:
- Operációs rendszer: Windows 11 (64-bit)
- Processzor: Intel i5 7600K / AMD Ryzen 5 2600X
- Memória: 8 GB RAM
- Grafika: NVIDIA GTX 1060 / AMD RX 480
- DirectX: 11-es verzió
- Tárhely: 8 GB szabad hely
Ha érdekel ez a friss szimulátor, rögtön irány a Steam.