Bomba áron vihető most haza ez a vezeték nélküli gamer headset

Nem titok, hogy voltak olyan időszakok, amikor a Wireless, azaz a vezeték nélküli kapcsolat szitokszónak számított a gamer perifériáknál. Nem is alaptalanul. Korábban ez valóban egyet jelentett a megbízhatatlan, lassú, sokat késő hanggal, egérmozgással vagy épp billentyűleütéssel. Az első, valóban használható mainstream egér a Logitech műhelyéből került ki, a G Pro Wireless a mai napig egy ikonikus darabnak számít, ahogy bizony az utódjait is előszeretettel használják még profi esportolók is.

A cég Lightspeed technológiának nevezte ezt el, mely 2.4 GHz-es frekvenciasávban működik. Nem a szokványos szabványokra épít, ezért külön, USB vevőegységre is szükséges a használatához. Azóta más gyártók is felvették a versenyt, manapság már az alsópolcos, kínai termékek is remek vezeték nélküli kapcsolattal vannak felvértezve, a nagy gyártók, mint a HyperX vagy éppen a Razer szintén hamar jelentkeztek a saját termékeikkel. Hamar rájöttek a gyártók, hogy nem csak egerek, hanem billentyűzetek, sőt, headsetek esetében is jól jöhet az, ha megszabadulunk a kábelektől. Sokáig azonban erősen feláras volt, ha valaki vezeték nélkül és késéstől mentesen szeretett volna gamer headsetet vásárolni.

Bomba áron vihető most haza ez a vezeték nélküli gamer headset

HyperX Cloud III Wireless gamer fejhallgató
HyperX Cloud III Wireless gamer fejhallgató

Ha hihetünk az Árukereső felületének, akkor a HyperX Cloud III Wireless nem járt még 40 ezer forint alatt hazánkban. Ezért is meglepő, hogy az eMag legújabb akciójában már 36 ezer forint alatt elcsíphető a remek fejhallgató. A HyperX Cloud formát nem kell magyarázni, ezt pedig 2.4 GHz-es, lag-mentes vezeték nélküli csatlakozással, egy remek mikrofonnal és 120 órányi üzemidővel fejelte meg a gyártó. Kábeles és Bluetooth kapcsolatra ezúttal nem érdemes számítani, a gamer fejhallgató ízig-vérig PC-s vagy PlayStation-ös vezeték nélküli játékhoz készült.

>Az akciót ide kattintva érheted el<

FONTOS: A bejegyzésben szereplő akció a megjelenést megelőző napokban, órákban aktív volt, ám a megjelenést követően már akár perceken, órákon belül is megszűnhet. Előfordulhat azonban, hogy csak ideiglenes készlethiányról beszélhetünk, érdemes lehet később is ránézni a termék Emag.hu oldalára. Arra is kiemelten figyelj, hogy a termék neve mellett a „Forgalmazza a(z): eMAG” szerepeljen!

Betöltés...
Keresés
Keresés