ID-COOLING SPACE SL240 AiO CPU hűtő teszt – Sokat mutat

Manapság egyre több magot találhatunk a processzorok kupakjai alatt. Már az alsó kategóriában is 4-6 magra érdemes készülni, míg a következő generációkban ez már elérheti akár a tízet is. A közép- és felsőkategóriás példányok esetében pedig a 8, 12, 16 fizikai mag az általános, Intel oldalról pedig még ennél is több. Ennek köszönhetően brutális teljesítményre képesek a mai CPU-k, ám ez magasabb fogyasztással, azaz nagyobb hőtermeléssel is jár. Ezt pedig bizony kordában is kell tartani. Két nagy táborra oszthatjuk fel a felhasználókat, vannak akik a léghűtésre esküsznek, míg mások az AiO-ra, azaz a kompakt folyadékhűtésekre. Van egy kicsi, harmadik tábor is, akik az épített folyadékhűtésre bízzák a rendszert, ám ez nagyon elenyésző szeletet kér magának a másik kettőhöz képest.

Az elmúlt időszakban egyre több gyártó jelentkezik a kompakt folyadékhűtők szegmensében. Az NZXT, Lian Li és Arctic öreg motorosok mellett már a Deepcool, Thermalright vagy éppen ID-Cooling megoldásai is remekelnek. Ezúttal az utóbbi gyártó egyik termékét vesszük górcső alá.

A doboz és a nyers specifikációk

A Space SL240 nevet viselő CPU AiO hűtő egy fehér-narancs színekkel operáló dobozban érkezik. A dobozon megtalálhatjuk a hűtő képét, a hátoldalon pedig a legfontosabb specifikációkat. Kellően információ dús a feliratozás, miközben mégsem ormótlan, giccses. Az ID Cooling nagyon betalált ezzel a designnal, még ha manapság egyre kevésbé is van ennek jelentősége. Nézzük is a nyers specifikációkat:

  • TDP: 300 W
  • Intel támogatás: LGA 2066 / 2011 / 1851 / 1700 / 1200 / 115x
  • AMD támogatás: AM4 / AM5
  • Radiátor mérete: 276 × 120 × 27 mm (alumínium)
  • Csőhossz: 400 mm (szövettel borított)
  • Vízblokk mérete: 76 × 76 × 58 mm
  • Pumpa sebessége: 2500 RPM ±10%
  • Pumpa zajszint: 25 dB(A)
  • Pumpa csapágy: Kerámia (50 000 óra élettartam)
  • Ventilátorok: 2 × 120 × 120 × 27 mm
  • Ventilátor sebesség: 500–2000 RPM ±10%
  • Levegőáram: max. 78 CFM
  • Statikus nyomás: max. 2,68 mm H₂O
  • Ventilátor zajszint: max. 29,9 dB(A)
  • Ventilátor csapágy: FDB (Fluid Dynamic Bearing)
  • Ventilátor csatlakozó: 4 tűs PWM
  • LCD kijelző: 2,1″, 480×480, 600 cd/m², 24-bit színmélység

Jól látható, hogy a foglalat támogatás bőséges, az ígért TDP alapján pedig a legéhesebb bestiákat is képes kordában tartani a hűtő. Az utolsó pont szintén érdekes, hiszen ebből kiderülhet, hogy egy 480×480 pixeles LCD kijelző is helyett kapott a hűtőn. Nézzük is a tartozékok listáját:

  • 2 db 120 mm-es AF127 FDB ventilátor (ARGB, PWM)
  • Radiátor + vízblokk egység (LCD kijelzővel, előre feltöltve)
  • Intel és AMD rögzítőkeretek (LGA 2066/2011/1700/1200/115x, AM4/AM5)
  • Csavarok és alátétek a ventilátorok és radiátor rögzítéséhez
  • 4 tűs PWM ventilátor elosztó kábel (daisy-chain)
  • USB kábel a pumpa szoftveres vezérléséhez
  • Ajándék hővezető paszta
  • Felhasználói kézikönyv és telepítési útmutató

A CPU hűtő

Egy All in One, azaz „mindent az egyben” kompakt rendszerről beszélhetünk, mely kapásból több dolgot is jelent. Gyárilag készre kábelezve, összekötve kapjuk a radiátort és a CPU pumpa/blokk részt. Ebben az esetben a ventilátorokat a vásárlóknak kell felszerelnie. Ezt sok gyártó még mindig hajlamos nem megtenni, holott a potenciális vásárlók 95%-a biztosan nem cserélné le a gyári megoldást. A felszerelés azonban pár perces művelet és könnyedén kivitelezhető, így megbocsátható. Két darab AF127 ventilátor került a radiátorra tehát, a ventilátorpárnak önmagában nézve is 10 ezer forint az értéke, így igazán minőségi légkeltőkről beszélhetünk.

A radiátor 276 × 120 × 27 mm méretet ölel fel, azaz az Arctic megoldásihoz képest kicsit vékonyabb, ám ennek köszönhetően a kompatibilitással biztos nem lesznek majd problémák. Az AiO kábelezése remek, igényes megoldással kapcsolta össze a cég a blokk és a radiátor szekciót, kellően rugalmas is, hogy a beszerelést követően is legyen némi mozgástér a megfelelő elrendezéshez. A blokk részen pedig már a fentebb említett LCD kijelző kapott helyett. Egy kör alakú kialakításról beszélhetünk, mely talán egy fokkal jobban néz ki a négyszög alakú kijelzőkhöz képest, bár ez egyéni preferencia.

A CPU hűtő felszerelése

A felszerelés AMD és Intel CPU esetében is hasonló, itt nem kell Arctic féle rögzítő cserére készülni Intel esetében sem. A backplate az alaplap hátsó felére kerül, majd a kézikönyvnek megfelelően fel kell szerelni a rögzítőkeret többi részét is. Erre a fém keretre fekszik majd fel a hűtő, majd két csavar segítségével rögzíthetjük is a processzorunk fölé.

Az AiO szerelés legnagyobb hibáját érdemes lehet ezúttal is megemlítenünk. Sokan nem is a konkrét szerelésnél véreznek el, mégsem mérnek jó hőfokokat. Mi is az ok emögött? A hűtő fémrészén is látható matricát elfelejtik levenni az ID-Cooling (vagy bármelyik) hűtőről, így gyakorlatilag a CPU és a hűtő között nem keletkezik kontakt, melynek köszönhetően nagyon körülményessé válhat a hő elszállítása.

Szoftver és kijelző

Ezúttal érdemes kitérni külön is a CPU blokkrészen található kijelzőre. Néhány gyártó esetében a blokkra nem kerül semmilyen elem, maximum 1-2 LED csík, míg másoknál aprócska ventilátor is elfér itt. A magasabb kategóriákban azonban már szinte kötelező elem a kijelző. A 2.1 inch képátlóhoz 480×480-as felbontás remek képet ígér, a 600 nites fényerő pedig szintén segít abban, hogy az éppen kijelzett információk vagy éppen animált képek akár még fényes szobában is remekül mutathassanak. A hőmérsékletek monitorozásáért az ID Cooling szoftvere felel majd, ahogy bizony a saját képeket, mozgó képeket is ennek segítségével jeleníthetjük meg. A kijelzőt az alaplap USB csatlakozójára kell rákötni, innen kapja az áramot és ennek segítségével vezérelhető is.

Az eredmények

A hűtő egy AMD Ryzen 7 5700X processzora került, mely bár nem fogyaszt sokat könnyen tud melegedni. A hűtőt megizzasztottuk IDLE állapotban, de Aida64, CineBench R23 és CS2 benchmark alatt is munkára fogtuk, gyakorlatilag minden létező körülményt lefedve így.

Jól látható, hogy játszi könnyedséggel megzabolázta a hűtő az AMD 8 magos és 16 szálas egységét. IDLE állapotban szinte fázott a CPU, de játék és stresszteszt alatt sem nagyon mert 55 fok fölé menni a hőmérséklet, holott 26-27 fokos hőmérséklet volt a teszt közben a szobában. Ez remek eredmény, jól látható, hogy nem bízták a véletlenre a dolgot az ID-Cooling mérnökei.

Verdikt

Az IID-COOLING Space SL240 A-RGB fehér (és fekete) színben igazi dísze lehet a gépháznak, ezt pedig csak tovább tetézi a 480×480 felbontású LCD kijelző. Ez azonban mit sem érne, ha hűtési teljesítményen csorba esne. Szerencsére erről nincs szó, remekül megzaboláz több 100 wattos Intel és AMD CPU-kat is a hűtés.

Pozitívum:

  • Pazar ár-érték arány
  • Kompakt, a 240 mm-es radiátornak köszönhetően
  • Fehér színben is elérhető
  • Remek teljesítmény
  • Egyszerű szerelhetőség
  • Részletes leírások
  • LCD kijelző, remek fényerővel és felbontással
  • Minőségi ventilátorok
  • 300 wattos fogyasztással is elbír

Negatívum:

  • Készre szerelve is érkezhetnének a ventilátorok

Árukereső: Katt!

Hivatalos weboldal: Katt!

Betöltés...
Keresés
Keresés