A North száműzte Emil "Magisk" Reif játékosát a "backup" pozícióba, ami azt jelenti nagyjából, hogy a kispadra került.
A Flickshot.fr értesülései szerint, a PGL Major-ön való szerepléssel a csapat egyáltalán nem volt megelégedve. Azzal kezdődött az egész, hogy kikapott a North a Cloud9-tól 12-16-ra, aztán a mousesports ellen is a hosszabbításban bár, de felülkerekedtek. Ezek után pedig épp hogy elverték a Virtus Pro-t 16-14-re, de a negyeddöntőben olyan csúnyán kikaptak, hogy egyetlen pályát sem sikerült lehozniuk, így a VP 2-0-ra verte őket, így a csapat nem jutott tovább az elődöntőbe.
Korábban a North említette, hogy változás lesz a csapat életében. Februárban leszerződtették Philip “aizy” Aistrup-ot, a FaZe csapatából, aki az akkor már utánpótlásban lévő Ruben “RUBINO” Villarroel-t váltotta le, de a csapat szerencséje nem igazán fordult meg, hiába lett immáron a teljes csapat dán.
Magisk pedig anno még “Magiskb0Y” néven már a korábbi Dignitasban is ott volt, méghozzá Jesper “TENZKI” Plougmann helyére érkezett és fontos szerepet játszott a csapat életében a WESG Europa és EPICENTER: Moscow-i bajnokságán.
Az pedig nem teljesen tiszta, hogy miért pont Magiskot cserélik, de valószínű, hogy a helyét a Heroic-ból nemrég eljött valde, vagy pedig a North Academy-ből ismert mertz veszi át.
A North jelenlegi formációja pedig a következő::
- Casper “ruggah“ Due (edző)
- Emil “Magisk“ Reif (backup)
Forrás,borítókép: HLTV
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!