A francia Flickshot érdekes információt csöpögtetett a nagyközönségnek, a forrásai megnevezték olof és dennis utódját is
Egy évvel ezelőtt volt, hogy a fnatic és a GODSENT húzott egy váratlant és a svéd játékosokat megmixelte úgy, hogy abból semmi jó nem sült ki, az ezt kiváltó ok pedig akkor is a játékosok közötti feszültség volt. Végül kibékültek és mindenki visszavándorolt az eredeti csapatba, mert senkinek nem volt szerencsés a csere.
Ám azóta ismét nem találják a helyüket és már korántsem olyan top csapat, mint rég volt. Erről a HLTV rangsorolásuk is árulkodik, ugyanis a 10. helyen áll a csapat, valahogy mindig lecsúsznak mostanában azokról a helyekről, amik korábban simán megvoltak. A PGL-es szereplésük alkalmával pedig ismét nem villantottak semmi eget verőt.
A francia Flickshot értesülése szerint a JW/KRIMZ/flusha trió és a dennis/olofmeister duó útjai hamarosan elválnak. Dennis és olof helyét pedig Maikil “Golden” Selim és Jonas “Lekr0” Olofsson veszi át. Golden jelenleg a Fnatic Academy IGL-e, még az is lehet, hogy flushától átveszi ezt a posztot, vagy megosztoznak rajta. Lekr0 pedig – akit a neve miatt, Olof fiaként is emlegetnek – a GODSENT játékosa és korábban már játszott egy szűk 2 hónapot a Fnatic-ba.
Az állítást egyelőre még nem erősítették meg, de a jelen helyzetben nagyon valószínűnek tűnik, hogy valaki távozik a csapatból. Sőt, egyesek már azt is sejtik, olof hol folytatja: természetesen a FaZe-ről szóló pletykákra gondolunk. Szó se ról, brutális lenne ha kioshimát olof váltaná:
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!