Már régóta beugrókkal játszik a GODSENT, végre bemutatták az új játékosokat.
A svéd csapat bejelentette, hogy 2018-tól gőzerővel folytatják tovább. Ennek érdekében pedig két svéd játékost igazoltak le, hampus-t, aki a beugrójuk volt idáig, viszont pyth helyett – aki a másik beugrójuk volt – úgy döntöttek, hogy a fiatal tehetséget Brollant szerződtették, aki mindössze 15 éves, ám ennek ellenére az idei WESG-en a Fnatic csapatában is őt láthattuk játszani. Ekkor még azt gondoltuk, hogy a Fnatic fogja leigazolni az ifjú tehetséget, de úgy tűnik a GODSENT korábban lecsapott rá.
Kasper Hvidt azt nyilatkozta, hogy egy ütőképesebb, fiatalokból álló csapatot szerettek volna összerakni, ahol természetesen skillből sincs hiány. Ezért válaszották hampus-t és Brollant a korábbi játékosaik mellé.
Így a GODSENT lineupja a következő:
Joakim “disco doplan” Gidetun, 22
Fredrik “freddieb” Buö, 23
Ludvig “Brollan” Brolin, 15
Hampus “hampus” Poser, 19
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!