kNg nem változott, ismét tűzharcba került.
Tavaly szeptemberben írtunk arról, hogy kNg nem szórakozik (csak döntő előtt) azokkal akik olyat állítanak róla, ami nem feltétlen igaz.
Sőt, akár olyan messzire is elmenne, hogy életveszélyesen megfenyegessen valakit.
FNS : A legrosszabb rész az, hogy olyan csapat ellen vesztettem ahol 3 játékos másnapos volt.
kNg : Ezt bebizonyítod vagy megöllek!
A dráma itt még nem fejeződött be, mert Noah Whinston (Az Immortals vezérigazgatója) ezt nem engedte el.
Apologies to #IMTCSGO fans. We will address this internally
Actions should have consequences. Thanks for enforcing the rules @DreamHackCSGO— Noah Whinston (@NWhinston) September 10, 2017
Sajnáljuk Immortals fanok. Belsőleg fogjuk felhozni ami történt. Az ilyen cselekedetnek kell, hogy legyen következménye.
Később kNg a kispadra került, majd hazarepült Brazíliába. Pár nappal később HEN1, LUCAS1 és kNg eldöntötték, hogy nekik ez nem jó állapot, és szeretnék elhagyni a csapatot, amivel a Major helyüket is elvinnék. (Mivel 5/3 ember elmegy, a többségnél a Major helye)
Tekerjünk előre az időben három hónapot. Októberben a 100 thieves bejelentette, hogy meglett a saját CS:GO csapatuk.
We're proud to announce that 100 Thieves is officially entering into Counter-Strike: Global Offensive! Please join us in welcoming kNg, LUCAS1, HEN1, FNX, and Bit to the team.
WATCH HERE: https://t.co/HhT7yRDVjt pic.twitter.com/pDJEz7e93B
— 100 Thieves (@100Thieves) December 13, 2017
Büszkén jelentjük be, hogy a 100 Thieves hivatalosan is megérkezett a CS:GO-ba. Kérjük üdvözöljétek velünk kNg, LUCAS1, HEN1, FNX és Bit-et.
Telt az idő, közeledett a Major, és persze nem mehetett el ez sem hibák nélkül, mert kNg-nek nem sikerült a Visáját tisztáznia, mivel turista Visával játszott Amerikában, ami illegális, és egy hosszabb ideig nem igényelhet újat.
Mivel kNg nem tudott menni, és beugrót nem találtak, így a 100 Thieves nem tudott megjelenni a Majoron.
We worked incredibly hard with industry-leading immigration lawyers since the day we signed the players to get them here with plenty of time to spare. Unfortunately, things don’t always go according to plan. That being said, we can't wait to see these guys compete this year.
— 100 Thieves (@100Thieves) January 13, 2018
Nagyon csalódottan osztjuk meg, hogy migrációs gondokból kifolyólag a 100 thieves CS:GO csapata nem fog megjelenni a Bostoni Majoron. Mondani sem kell, hogy milyen pusztító érzés ez a csapatnak és nekünk. Őszintén nagyon sajnáljuk a csapatot, és a fanokat.
Iszonyatosan keményen dolgoztunk ipar vezető migrációs ügyvédekkel attól a naptól kezdve, hogy megírtuk a szerződést a játékosokkal, és hogy idehozhassuk őket úgy, hogy sok szabad idő maradjon. Sajnos a dolgok nem mindig alakulnak terv szerint. Ettől függetlenül, alig várjuk, hogy lássuk a srácokat idén versenyezni.
A csapat az év végét együtt töltötte gyakorolni, karácsony / szilveszterkor is a családjuk helyett a játékkal foglalkoztak, és mégsem tudtak elmenni a Majorre.
Sajnáljuk a balszerencsés történteket, de a cikk itt nem lassul be, mert kNg ismét megmutatta a foga fehérjét.
ELEAGUE gave you 100T's rooms by mistake :>
— Thorin (@Thooorin) January 21, 2018
Fallen : Minden alkalommal amikor eleague bajnokságon vagyok, mindig ugyanaz a probléma. Hajnali 1:08 és a mellettem lévő szobában füveznek, és annyira hangos a zene, hogy az egész szobám vibrál.
Thorin : Az ELEAGUE véletlen neked adta a 100 Thieves szobáját.
Persze kNg ismét megvédte a “becsületét”.
Are you suggesting there's something wrong with being gay?
— Thorin (@Thooorin) January 21, 2018
kNg : Ezek a hülyeséget amiket beszélsz, te józan vagy? Vagy csak azután van ez, hogy a barátoddal szerelmeskedtél?
Thorin : Szóval arra intesz, hogy baj van a melegséggel?
So you're just interested in details about someone's gay sex life?
— Thorin (@Thooorin) January 21, 2018
kNg : Természetesen nem, mindenkinek a saját joga dönteni, csak kérdeztem, hogy ez a szerelmeskedés után volt-e, a szerelmeskedés nem jó?
Thorin : Szóval más meleg szerelmi életére vagy kíváncsi?
I can see why you're confused because I know some people think Twitter is for threatening to kill people :>
— Thorin (@Thooorin) January 21, 2018
kNg : Nem ez a szakmád? Hogy mások életéről beszélj? Ó, elfelejtettem, hogy analyst vagy.
Thorin : Már értem, hogy miért vagy megzavarodva. Tudom, hogy néhány ember szerint a Twitter arra van, hogy másokat megöléssel fenyegessen.
Yeah, you're right that we've both done things wrong. The difference is that I apologised to the people I said something wrong to.
A good lesson for everyone: if you're sorry then prove it or it could kill your career :>
— Thorin (@Thooorin) January 21, 2018
kNg : Idegen vagyok a rasszista beszélgetéstől koncepció előtt (?). Minden ember hibázhat, de olyan gyökérnek lenni mint te, biztos rossz érzés.
Thorin : Igazad van, mindketten tettünk rossz dolgokat. A különbség az, hogy én bocsánatot kértem azoktól akiknek rosszat mondtam. Jó tanulság mindenkinek: Ha tényleg sajnálod, akkor bizonyítsd, mert megölheti a karriered.
I do not need to apologize ah who made me bad for free, what matters is that I know that I was seriously wrong and really sorry, life is not based on Twitter alone but on changes. It's no use asking for an excuse and being the same.
— Vito Giuseppe (@kngvito) January 21, 2018
kNg : Nem kell olyantól bocsánatot kérnem aki rossznak állított be. Csak az számít, hogy tudom, hogy biztosan tévedtem, és tényleg sajnálom, de az élet nem a Twitterről szól, hanem a változásról. Nincs kifogás arra, hogy ugyanúgy viselkedj ahogy eddig.
Ó, az irónia.
A 100 thieves megelégelte kNg viselkedését, és azonnali hatállyal eltávolították a csapatból.
An important message from all of us here at 100 Thieves. pic.twitter.com/rSC6l1wuxr
— 100 Thieves (@100Thieves) January 25, 2018
Update kNg és a CS:GO-ról.
Amikor először beszéltünk kNg-vel (és a többi játékossal), erősen jeleztük a fontosságát, hogy megkell tartani egy nagy alapot a viselkedéssel, publikusan és privátban is. Megbíztunk abban, hogy kNg egy pozitív reprezentálója lesz a 100 Thievesnek, a fanjainknak, és a partnereinknek.
Annak az offenzív, és alkalmatlan nyelvnek amit kNg használt vasárnap, nincs hely ebben a szervezetben. Ezúton kNg el lett engedve a 100 Thievesből. A csapatunk még dolgozik a többi játékossal, hogy eldöntsük mi lesz a CS:GO csapatunk jövője. Ahogy megyünk előre, folytatni fogjuk a promózását egy számítható, és toleráns esport közösségnek.
Az, hogy mi vár kNg-re, és a 100 Thieves csapatára, a közeljövőben eldől.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!