Az EnVyUs és a North is cserél a balul sikerült Major szereplés után.
A Major mindig vízválasztó az elit csapatok életében. Egy jó szereplés összekovácsolja, egy gyengébb eredmény szétbomlasztja az együtteseket.
Idén sincs ez másként a profiknál, a Major után már egy nappal beindult a körhinta!
NA>EU! A Cloud9 nyerte a Majort, nem is akárhogy! – gamer.hu
Hihetetlen izgalmakat követően a Cloud9 nyerte a bostoni ELEAGUE Majort, miután 3 pályán (14:16, 16:10, 22:19) legyőzték a FaZe csapatát. A hazai közönség előtt szereplő Cloud9 kezdte a vétózást, Nukeot bannolták, míg a FaZe Cobblestonet. Az észak-amerikaiak Miraget választották, miközben GuardiaN-ék Overpass mellett döntöttek.
Az EnVyUs nem tudott a legjobb 16 közé jutni, de ez leginkább RpK betegségén múlott. A csapat szerint azonban xms se volt csúcsformában, így kispadra ültették a verseny után. A helyére kioShiMa a kiszemelt, ahogy azt már sejteni lehetett korábban is.
A North együttese szintén nem brillírozott a Majoron, legendaként érkeztek, de végül 0:3-as eredménnyel estek ki. Csúfos kudarc ez a dán csapatnak, nem elég, hogy bukták a legendás pozit, de szégyenteljes módon mapot se nyertek. Jött is a csere, cajunb helyett a North Academy játékosa, mertz lesz a csapat elsőszámú AWP-se.
Ez persze még csak a kezdet! Ha hinni lehet pletykáknak, vár még ránk pár csere az elitcsapatok mezőnyében.
Hiszen cserén gondolkozik a Virtus.pro és a Gambit is.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!