Nézzük meg, hogy mely hősök milyen irányba változtak a tegnapi patch által.
Mozgalmas estéje volt a HOTS játékosbázisának, ugyanis amellett, hogy megérkezett a voice chat, kaptunk egy jó adag hős változtatást is.
A Team Singularity magyar játékosa, Kovács “Karci” Márton közreműködésével megnéztük, hogy vajon milyen változtatásokat hozhat akár build, akár az adott hős erőssége szempontjából a tegnapi patch.
Maiev
A hotfix óta nem nyúltak a hőshöz, azonban beigazolódott, amire számítani lehetett: Maiev túl erős maradt.
A tegnapi patch elsődleges célja a counterplay növelése volt: a kevesebb élet és a passzívjának hosszabb töltési ideje azt jelenti, hogy több ideje van az ellenfél csapatának arra, hogy a “Vault of the Wardens” elhasználása után likvidálják a védelem nélkül maradt Maievet.
Az “Armored Assault” talent nerfje jó eséllyel nem elég nagy ahhoz, hogy mást válasszunk – túl jó szinergiában van a négyesen pickelhető “Blade Dance”-el.
Malthael
Az új Malthael elég erősre sikeredett és ez számokban is megmutatkozott – várható volt, hogy csak idő kérdése a nerf.
Tegnap ez meg is történt, mely gyengítette a lanen mutatott dominanciáját, azáltal, hogy kevesebbet képes gyógyulni, azt is több manáért, azonban megkapta azt a fajta kompenzációt, ami által csapatharcban legalább olyan erős marad: több életet lop hősöktől.
A korábban túlgyengített “Tormented Souls” ismét valid választás lehet: ha az ellenfélnél túl sok olyan spell van, ami sebezhetetlenséget ad (Uther vagy Tyrael ulti), akkor érdemes ezt pickelni – minden más esetben azért jó eséllyel marad a “Last Rites”.
A talent nerfek valószínűleg kevesek ahhoz, hogy eltérjünk a Q buildtől.
Xul
Láthatóan szeretné elérni a Blizzard, hogy ne legyen ennyire egy dimenziós Xul: vonalon nagyon erős, csapatharcban jóval gyengébb.
A változtatások által utóbbiban jobb lehet, előbbiben rosszabb, de az alap probléma megmarad: nincs menekülése egy ráugró Genji vagy Tracer ellen és nem is éri el az ellenfél hátsó vonalát – mindkettő nem létező mobilitásából adódik. Ha pedig kap egy stunt például, akkor végképp kiszolgáltatott helyzetbe kerül: míg sok más hős kiugrik a CC leteltével, ő csak elsétálni tud.
Sonya
Ahogy tegnap már írtunk róla röviden, össze-vissza változtatják a barbár hőst.
Most épp ismét a nerfelt állapotban játszhatjuk, ami nem jó jel azoknak, akik nézni szeretnék őt élesben, mert amíg bent voltak a változtatások, addig szinte teljesen ignorálták a hőst a profik.
Hero League-ben azonban ekkor volt a legegészségesebb a win rate-je: pont 50%-on.
Ebből kiindulva valószínűleg erre számíthatunk ismét.
Thrall, Tyrande, Zeratul
A fentebb említett trió elég minimális változtatáson esett át, ennyitől nem fognak reflektorfénybe kerülni profi szinten.
Zeratulnál és Thrallnál egyszerűen van jobb választás erre a pozícióra, Tyrande pedig nem igazán illik bele a metába a support nerfek és az ezáltali dupla support kompozíciók eltűnése óta.
Ettől függetlenül Hero League-ben bármelyikőjükkel lehet próbálkozni.
Ugyan a figyelem a voice chatre összpontosult a patch kapcsán, de összességében elég jó munkát végzett ismét a Blizzard balanszolás tekintetében is.
Egyetértetek ezzel, vagy van olyan a listán, akihez nem szabadott volna hozzányúlni, vagy nem így?
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!