A britek legújabb húzása ismét egy remek hír a helyi CS:GO fanoknak, moziba költöznek a nagyversenyek döntői.
Mióta a Valve hivatalosan is bejelentette, hogy Londonba költözik a következő CS:GO Major, a sziget teljes lázban ég. Olyannyira, hogy az addig esedékes versenyekre is durván ráfeküdtek.
Bizony jól láttátok a kisfilmben, a The Light Cinemas hálózat mozitermeiben élőben vászonra viszik az IEM Katowice döntőjét. Az ötlet egyébként brilliáns:
- a kevésbé CS:GO őrült brit közönséghez már most közelebb hozzák a CS:GO-t, hogy a Majorra már szépen átérezze a dolog hangulatát mindenki
- megismertetik a csapatokat a helyiekkel, hogy ne ismeretleneket, hanem az addigra kiválasztott kedvenceiket láthassák a Majoron.
- előre felmérik az igényeket a szeptemberi közvetítés és helyszíni show előtt
Jó látni, hogy ennyire komolyan veszik első helyszínes Major rendezőként a szervezést a londoniak és már most tesztelik a közönséget. És ne felejtsük, a Major helyszínén júniusban még érkezik egy ECS döntő, ami egyfajta főpróba is lesz a szeptemberi show előtt. A marketinget pedig is pörgetik és próbálják beültetni az embereket az IEM döntőre, a moziba:
Ezek alapján nincs kétségünk, egy felejthetetlen Major előtt állunk! Már alig várjuk, pedig még nagyon messze van.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!