Ingyenes dolgok várnak ránk a játékban.
Megszokhattuk már, hogy időről időre különböző eseményekkel lep meg minket a játék fejlesztője, a Supercell – ez alól természetesen nem kivétel a játék második évfordulója sem.
Bizony, hivatalosan ma két éve, hogy globálisan elérhetővé vált mindenki számára a játék, így várható volt, hogy megemlékezik erről a finn fejlesztőcsapat is.
Két chest rögtön bejelentkezés után
Egy Magical és egy Lightning chest is vár ránk a shopban, csak ki kell bontani őket!
Ingyen gold boost
Ingyenesen igénybe vehetjük a victory gold boostot, mely győzelemenként 300 (!) arannyal gazdagít pluszban minket, ami több, mint tízszerese annak, amit alapból kaphatunk. Ez összesen 10 meccs erejéig tart.
Ezen kívül 300 gemért felgyorsíthatjuk a chest nyitások idejét és másik 300-ért pedig crown chest boostot vehetünk.
Esemény, egy ingyen jeggyel
Két lépcsős eseményt kaptunk ezúttal, melynek első része a Retro Royale névre hallgat – itt csak olyan lapokkal játszhatunk, melyek a “soft launch” (mondhatni béta) során jelentek meg, tehát 2016 január 4-én.
Ha ezt sikerül végigvinni, akkor a Modern Royale-t is elindíthatjuk, mely ennek az ellentéte: a 2016 január 4-i dátum után megjelent lapokkal mehetünk csatába.
Ezekért természetesen jutalom jár, de ezen felül egy speciális quest is kapcsolódik hozzá, az Anniversary Challenge Quest.
Ha nyerünk 4 alkalommal az Anniversary Challenge-ben, akkor kapunk 1000 goldot többek között.
Elég jó kis event áll előttünk, nosztalgikus hangulatot idéz.
Ti miért kezdtétek el anno a játékot, és mi az, ami még mindig itt tart titeket?
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!