A pajzsos/gyógyító támogatók újra a meta csúcsán vannak, azonban nem biztos, hogy ez sokáig így marad.
Egy rövid kihagyás után, Janna ismét a legmagasabb győzelmi százalékot tudhatja magáénak. A hős szinte mindig a támogató meta legerősebb láncszeme, egyszerűen nincs aki megállíthatná, 53% feletti győzelmi arányával magasan veri a többi támogatót.
Sokakban ismét felmerült a kérdés, hogy nem túl erősek-e még mindig a pajzsok. Emlékezhetünk, hogy a tavalyi meta szinte teljes egészét a pajzsos támogatók dominálták az Ardent Censer segítségével és habár a tárgyat egy kicsit legyengítették, a helyzet továbbra is változatlan.
A Riot azt nyilatkozta, hogy a jövőben vagy csökkenteni fogják a pajzsok erejét, vagy valamiféle kifejezetten pajzs eltűntető mechanikát tesznek majd a játékba.
Az első lépést már megtette a Riot a Solari változtatásával, így máris eggyel kevesebb pajzs lesz a játékban:
A pajzsokon kívül a másik nagy probléma a gyógyítások. A gyógyító képességgel rendelkező támogatók (Janna, Nami, Soraka, Sona) és junglerek (Warwick, Volibear) uralják a metát, aminek egyik oka a Morellonomicon változása, most már kevesebb hős választja ezt a tárgyat, hiszen Grievous Wounds nélkül nincs aki megállítsa a gyógyításokat.
Egyelőre pontos információnk nincs arról, hogy mikor várhatók a beígért változások, de a Riot Games már nem először pedzegette a 8.6-os ciklus környékét…
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!