Bepillantást nyerhettünk a Bully Hunters tevékenykedésébe, de ekkora kamut már rég láttunk.
Nemrég írtunk róla, hogy megalakult a Bully Hunters, amely szervezet célja, hogy visszaszorítsák a CS:GO-ban ért nőkkel szembeni támadásokat. Az egész koncepció elég nehezen érthető volt korábban, ám a twitch-en bemutatták, hogy hogy is működik a rendszer.
Vége a megfélemlítéseknek – Jön a Bully Hunters csapata, hogy segítsenek a női CS:GO játékosoknak
Szóval egy talk show közepette a háttérben játszottak a lányok és pont sikerült elcsípniük az élő adásban egy szemétkedőt, aki sértegette a hölgyet. A történteket itt láthatjátok:
Ezek után pedig megnézhettük, hogy mit is takar pontosan a bullying, méghozzá élőben. Alaposan figyeljetek, pár dolog ugyanis nem stimmel.
Clutch szituáció, a társ pedig random beszólt, hogy tudja hol lakik a lány, majd jöttek a fenyegetések, hogy nehogy véletlenül megerőszakolja valaki. De emlékeztek, hogy ez a show közben történt véletlenül, ám valami mégsem tiszta. Nem furcsa a Glock hangja? Dehogynem, hiszen 2 éve más hangja van, 2016-ban ugyanis frissítették a hangfájlokat. Aztán bemutatták, hogy hogyan is működik a bully hunt, a hangok itt is sok mindent elárulnak.
Szóval ismerik a támadók, ezért lelövik, egy lövöldözős játékban. Ezzel vajon lecsillapodik majd a támadó és elismeri, hogy a nők is ugyan olyan ügyesek? Nehezen tudnánk elhinni. A szervezet üzenetével viszont teljes mértékben egyetértünk.
“A játékban a skillünket és a tehetségünket használjuk fel, ne pedig zaklassuk a többieket”
Viszont ezzel a kamu show-val épp az ellenkezőjét érik el, hiszen oda a hitelességük. A CS:GO-ban pedig ott a korábban is említett tiltás funkció, amivel nem halljuk azt, aki sérteget minket. Azt pedig meg sem említjük, hogy nem csak kizárólag a nőket sértegetik a játékban. A NIP trollkodott is egy jót az egész ügy kapcsán.
If someone is bullying you in-game, remember you can mute them.
This means they’re not able to communicate with you until you unmute them. #CyberBullying pic.twitter.com/15VL7QAQfG
— Ninjas in Pyjamas ?? (@NiPGaming) April 13, 2018
A SteelSeries pedig a Bully Hunters támogatójaként tűnt fel, de már nekik is magyarázkodniuk kellett a show után, hogy az egész nem az ő ötletük volt, csupán a headseteket biztosították a résztvevőknek.
We decided to support this campaign because we believe that harassment of any kind sucks.
But this was not stage-managed by us as some sort of viral campaign. We didn’t come up with the idea. No money was exchanged whatsoever. We provided headsets for charity and support. (1/2)
— SteelSeries (@SteelSeries) April 13, 2018
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!