Lassan egy hónapja, hogy reworkölték a hőst, mely igen egyedi játékstílust eredményezett.
Amikor először megjelentek a PTR patch note-ok, nagy meglepetéssel olvashattuk, hogy Varian reworköt kapott, ráadásul szinte senki nem tudta megmondani előre, hogy vajon ez mit fog eredményezni. Voltak, akik OP-nak ítélték azt, hogy 4-esen máris tud ultizni, míg mások túlzásnak érezték azt a HP nerfet, amit kapott.
Közel egy hónap elteltével elmondhatjuk, hogy valahol a kettő közt volt az igazság, így nem meglepő, hogy csak minimális változtatásban részesült azóta a Warcraft hős.
Chris “Ishb00” Martin, a HeroesHearth Esport amerikai profija ennek kapcsán összeszedte 7 pontban azt, hogy mit fontos szem előtt tartanunk, ha Variannal játszunk.
1. Általános build
Akadnak természetesen szituációs talentek, például 13-ason a gyógyítást csökkentő “Mortal Strike”, vagy a pajzsok ellen hatékony “Shattering Throw” is abszolút választható, de általánosságban “Ishb00” a fentebbi buildet tartja a legjobbnak.
2. 4-es szintig nem vagy más, mint egy közelharci minion
Szomorú, de igaz, hogy Varian a változtatások miatt a játék első pár percében nem túl erős, így addig törekedjünk a biztonságra.
3. Nem vagyunk többé megölhetetlenek late game-ben sem
A “Shield Wall” gyengülése és 10-es szintre rakása azt jelenti, hogy még ha ki is választjuk, akkor se leszünk ugyanolyan tankosak, mint korábban. Ezzel nincs semmi gond, mindössze jobb pozicionálásra és a csapattársakkal való együttműködésre van szükség, ha el akarjuk kerülni a sok halált.
4. Amint elértük a 4-es szintet, indítsuk be a hógolyó effektust
Olyan szintű power spike-ot kapott Varian az ulti korai válaszhatóságával, hogy 4-esen könnyedén elhúzhatunk XP-ben az ellenféltől, ha effektíven használjuk a hőst. Menjünk a csapattal, pingeljük azt, akire beugrunk, jöjjön elég sebzés rá, érkezzen esetleg egy plusz CC, amivel fixen megvan a kill – egy jó Varian ügyes csapattal eldöntheti a meccset a játlk ezen szakaszában.
5. Vadásszunk a rossz pozícióban lévő ellenfelekre
Tracer ellen bevett szokás őt hozni, ugyanúgy hasznos Genji ellen, de szinte akárkit emlegethetünk, aki szeret bejönni a mi hátsó vonalunkra. Ilyen estekben az a legjobb, ha levadásszuk a “Taunt” által a dive-oló ellenfelet, majd 5v4-ben megnyerjük a csapatharcot.
6. Ne féljünk a “Taunt”-ot minél gyakrabban használni
18 másodpercenként elérhető ulti, próbáljunk ilyenkor killt szerezni, ha nem jött össze, akkor várjuk ki türelemmel, míg újra elérhetővé válik, ugyanis enélkül elég kevés veszélyt jelentünk az ellenfélre.
7. E-Q-E—>így tudunk az ellenfél sebzésosztójára dive-olni
Level 10-esen 4 másodpercre csökken a fenti build által az ugrásunk CD-je, így ha szeretnénk rámenni az ellenfél hátsó vonalára, ugorjunk be az elől lévő tankra, lassítsuk le Q-val az igazi célpontot, majd ugorjunk be rá és mehet a “Taunt”.
Ez volt az a hét tipp, amit szerettünk volna megosztani a nagy népszerűségnek örvendő Warcraft hős kapcsán.
Nektek bejött a rework?
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!