A G2 csapatában eddig 5 francia lineup próbál a csúcsra érni. A statisztikák szerint mind közül a mostani a leggyengébb.
A francia időszámítás 2016 februárjában kezdődött a G2 életében. Előtte lengyel csapattal próbálkoztak, de őket aztán eladták a Lounge Gaming szervezetének. Aztán EU csapattal próbálkoznak, ők később a FaZe-hez igazoltak.
Az első francia csapatot ezek után shox, Ex6TenZ, RpK, SmithZz és ScreaM alkotta, akiket a Titan feloszlása után vettek át.
A csapat 56 mapon 33:23-as stattal zárt, vagyis 59%-át megnyerte a meccseknek.
Ezt követően a csapat megvált Ex6TenZ-től és bodyy-nak szavazott bizalmat a kezdőben. Innentől kezdődött shox irányító játékának korszaka.
Ez a lineup 171 mapot játszott közösen, 96:75-ös mérleget hozva. Ez picit gyengébb, 56%-os eredményességet jelent.
Ezután következett a legnagyobb változás és a leghosszabb korszak, shox, kennyS, NBK, apEX és bodyy 240 mapot nyomtak le közösen egy év alatt.
Az eredményességen is látszott a javulás, megint felment 59%-os sikermutatóra a csapat mérlege. 141:98-as arányt produkáltak, és egy döntetlent.
Shox csuklóműtétje után kényszerű csere következett, NBK irányított, és ötödiknek mixwell érkezett.
De valahogy még itt is meg tudták tartani az 59%-os mutatót, 27:19-es aránnyal 46 mapon.
Ex6TenZ és SmithZz visszahívása azonban az eddigi számok alapján úgy néz ki: rossz döntés volt. Alaposan szétbarmolta az eddig felépített 56-59% közötti skálát.
A csapat jelenleg 36%-on áll, első negatív mérlegű francia lineupként a G2 történetében. 20%-al gyengébb jelenleg, mint az eddigi legrosszabb lineup.
És nem csak csapatként, de egyénileg is harmatosak a franciák. KennyS például soha életében nem volt még ilyen mélyen. Eddigi legrosszabb ratingje a hivatalos mérések szerint kereken 1.00 volt, öt évvel ezelőtt.
Most azonban egyre csak csökken, október 10-én 0.96-os negatív rekordot döntött kennyS teljesítménye.
A G2 jobban teszi ha gyorsan összeszedi magát és kitalálja, mire van szükségük a fellendüléshez. Hiszen nem csak kennyS, de mindenki pocsék ratingeket hoz mostanában:
- kennyS: 1.04
- shox: 1.02
- bodyy: 0.90
- Ex6TenZ: 0.84
- SmithZz: 0.74
ÁTLAG: 0.90
Csak összehasonlításkép, ha végignézzük a mostanában nagyon leírt Virtus.pro ötösét, még ott is jobb számokat kapunk:
- MICHU: 1.15
- snatchie: 1.02
- morelz: 0.95
- pashaBiceps: 0.94
- NEO: 0.91
ÁTLAG: 0.99
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!