Íme a Steam legjobb, illetve legnépszerűbb játékai.
Év végén ezúttal is rengeteg adattal lát el bennünket a Valve, így aki szereti a statisztikákat, az egészen biztosan úszik a boldogságban. Az biztos, hogy érdekes információkat oszt meg a vállalat a nagyközönséggel. Mielőtt még páran félreértenék, nem, ez még nem a 2018 Steam Díjak nyertesei, az a szavazás még javában tart és a szavazatunkat kártyákkal honorálja a cég. Ezúttal a legtöbb bevételt szerző játékoké volt a főszerep, mellette pedig azt is megtudhattuk, hogy melyik játékokkal játszottunk a legtöbbet idén.
A legnagyobb bevétel
Ezek a játékok realizálták a legtöbb bruttó bevételt ebben az évben. A legjobbak között több év után még mindig ott van a GTA V, a CS:GO és a Dota 2, de a Far Cry 5, a Rainbow Six Siege és a PUBG sem hiányzott a listáról.
Viszlát early access!
Ezek a játékok idén hagyták el az early access-t és léptek be az elkészült játékok világába, ezek mellett pedig a legnagyobb bevételre tettek szert. Sok ismerősen csengő név mellett találhatunk olyan izgalmas címeket, mint a Chinese Parents vagy a a Lobotomy Corp.
A legjobb VR játékok
A VR hype már kezd lecsengni, ettől függetlenül rengeteg jó játékot dobnak ki napjainkban ezekre az eszközökre is. A fentebbiek pedig a legnagyobb bevételre tettek szert 2018-ban. Ott trónol a Fallout 4 és a Skyrim VR része is, de a kizárólag VR-ra készített Arizona Sunshine is bekerült a legjobbak közé.
A legtöbbet játszottak
Ha biztosra akarunk menni, hogy még mindig aktív a játék, amit megvásárolunk, akkor jobb ezekből a címekből szemezgetni. Itt van a PUBG, a Rainbow Six Siege és a GTA V, emellett az ingyenes játékok tömkelegével találkozhatunk, ami jól mutatja, hogy mennyire jól működik a freemium modell. Ezeket a játékokat egyidejűleg több, mint 100 ezeren választották idén.
A 100 ezres listáról lemaradtak, de az 50 ezer egyidejű játékos sem nevezhető rossznak. Bekerült a Ring of Elysium és az Atlas is, amelyek csak nemrég érkeztek el hozzánk.
A teljes listát itt találjátok
Ezt láttad már?
Őket nézzük a legtöbbet! – Íme 2018 legnézettebb magyar streamerei
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!