Sem a csapat, sem a játékosok nem beszélnek a szétválás konkrét okairól.
Hétfőn a semmiből érkezett a hír, a Budapest Five szerződést bontott CS:GO játékosaival. A csapat szervezeti okokra hivatkozott a bejelentés kapcsán.
Azóta megszólalt Áron, a BP5 egykori játékosa is az ügy kapcsán, az ő posztjából már sokkal több dolog derült ki. Például az, hogy az egykori csapatból négyen továbbra is együtt folytatják, egyedül DEv vált ki az ötösből.
Ennek valódi okát azonban egyelőre csak a csapattagok és a szervezet tudja. A csapat oldaláról nem kívánták kommentálni az eseményeket a hivatalos közleményen kívül, megkeresésünkre DEv is csak annyit válaszolt:
“A héten nem mondhatok semmit róla.”
DEv azóta saját rajongói oldalát is levette a Facebookról, egy pillanat felkavarodott a nyugodtnak hitt állóvíz. A nagy reményekkel induló Budapest Five tehát egyelőre játékosok nélkül, az egykori csapat pedig név és szponzor nélkül áll. Reméljük látjuk még a brandet, illetve azt is, hogy a jövőben kiderülnek az ügy részletei.
Leghamarabb erre a jövő héten kerülhet sor, DEv nyilatkozata alapján.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!