Szoros meccs volt a DH döntő, végül az amerikaiak bizonyultak jobbnak.
A pihenés jegyében a DreamHack Masters Dallas 2019-re sem ment el az Astralis, ezzel egy újabb nagy eventet hagytak ki dánok. A papírforma viszont jött, a HLTV-s világranglistán utánuk következő két csapat, a Liquid és az ENCE játszotta a döntőt. Elviekben bármely csapat nyer, átveszi a HLTV-s ranglista első helyét, mivel a dánok csak pontokat veszítenek, nem játszanak szinte sehol.
Az első map Mirage volt, az ENCE választása, amit érdekes módon 16:8-ra a Liquid nyert, elég simán. Az első félidőben tartották magukat a finnek, 8:7 lett a vége, ám a másodikban csupán egyet tudtak betámadni. A második mapon majdnem eldőlt a mérkőzés sorsa. Overpasson ugyanis mindkét együttes jól teljesített, a Liquid 10:14-ről egy mini comeback-kel megkaparintotta a meccspontot, ám végül hosszabbításra fordult a játszma, amit viszonylag simán a finnek húztak be, 19:17-re.
Majd jött az utolsó map, Inferno. Az elején úgy tűnt, a Liquid T-ből megnyerte a meccset, mivel 10:1-re húztak el, ám az ENCE összekapta magát, és a félidőt 5:10-re mentették, amiből már lehet építkezni. Az oldalcsere után a támadás nekik is könnyebben ment, ám amint hoztak valamit a hátrányon, a Liquid mindig ellépett, majd 16:13-ra megnyerte a találkozót.
Az amerikai csapat ezzel 100 000$-t, az európai pedig 50 000$-t nyert a versenyen. MVP-nek EliGE-t választották, aki kiemelte, hogy
"Nem értem miért ilyen alul értékelt Nitro, 2017 óta irányítja a csapatot, és nézzék meg milyen jól játszunk azóta"
Nagyon igaz minden szava, hiszen a Liquid tényleg parádés dolgokat vitt véghez azóta. Rengeteg LAN győzelem, és most a világranglista első helye is ott lehet.
Borítólép: hltv.org
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!