Valami furfangosat fog csinálni a csapat, mivel semmilyen kvalin nem indultak eddig.
A HellRaisers, DeadFox korábbi csapata eddig semmilyen kvalifikáción nem próbálkozott, hogy kijusson a Majorre. Még ősszel DeadFox-szal történelmet írtak, és bekerültek a legendák szintjére, februárban viszont ki is csúsztak onnnan, vissza a kihívókhoz. Ezek után drasztikus mozgások jöttek a csapatban: kispadra került DeadFox, átigazolási listára Hobbit, w0xic pedig kapott egy remek ajánlatot a mousesports-tól, oda igazolt át március elején.
Ez azt jelenti, hogy 3 játékos is cserélődött a csapatban a legutóbbi Major óta.
Csak ANGE1 és ISSAA maradtak a legutóbbi lineupból, ez viszont nem elég az automatikus induláshoz. A Major szabályai szerint legalább három játékosnak kell maradni az előző tornáról, különben elveszik az automatikus meghívás, és kvalifikálhatnak újra.
Vannak persze csapatok, akik ezt bevállalják, de a HR nem ezt az utat választotta. Ha elindultak volna bármelyik kvalifikáción, ez a cikk el sem készült volna. Ők viszont egyik EU vagy CIS selejtezőn sem indultak el, sőt a zárt kvalik meghívottjai között sincs a nevük egyik régióban sem. Vagyis a HR azzal számol, hogy automatikus meghívással megy a Majorre. A jelenlegi helyzet alapján több is dolog lehetséges, hogy miként szeretnék ezt megoldani:
- Nem indul el a HellRaisers a CS:GO legrangosabb versenyén. Ez meglehetősen érdekes lenne, szinte kizárható lehetőség.
- Elindulnak a Majorön, és vagy DeadFox, vagy Hobbit beugróként ötödik lesz az egyik játékos helyett.
- Opció még az is, hogy benevezik valamelyiküket, majd nem jön el a versenyre. Erre vonatkozóan is létezik szabály (lásd a korábbi vízumproblémákat), ilyenkor a coach-nak kell beugrani.
Ha tehát az utóbbit választja a csapat, könnyen lehet, hogy csak a matricája kerül be a fenti két játékosnak, játszani nem fognak. Benevezik őket, és valamelyik valós playert pedig coach-ként indítják, és ő fog majd játszani. Itt viszont annyi hátránya van az együttesnek, hogy nem lesz ott időkérések alatt az igazi edző, aki ott állna mögöttük. A mai világban pedig láttuk már, hogy egy profi csapatban ez mennyire fontos. Ha a második, vagy harmadik lehetőség beigazolódna, jogosan tehetjük fel a kérdést:
Miért valószínűbb az, hogy DeadFox jön és miért nem Hobbit?
Hobbit átigazolási listán van, DeadFox csak kispadon, itt akár szerződésbeli eltérésekről is szó lehet, amiről a nyilvánosság nem tud. Több helyről is érkezett olyan infó, hogy DeadFox fog nukkye vagy loWel helyére beugrani. Persze az is lehet, hogy csak papíron ugye, aztán jön a coach-os trükközés. Továbbá DeadFox nagyon fontos support player, aki minden gránátot ismer. Hobbit többnyire lurkerként/riflerként játszott eddig, skillgép viszont van elég a csapatban, a magyar játékos többet tudna nyújtani taktikai szinten. Viszont a CS:GO-hoz az elmúlt két hétben biztosan nem nyúlt, 0 órája van a Steam szerint.
A legfontosabb kérdés tehát, amire csak az idő, vagy a csapat adhat választ: Hogyan fog így a HellRaisers játszani a Majoron?
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!