Derekasan helytálltak a mieink, de ez még túl nagy falat volt.
Nagy meglepetés volt tegnap, hogy az OpTic, a Sprout, és a Valiance mellé odaért negyedik csapatnak a magyar Salamander. Nyílt kvaliról nagyon nehéz dolga van a srácoknak, most azonban összejött a szinte lehetetlen, mindössze 1 BO3-ra voltak az ESL One New York zárt kvalijától. Eleve az is hatalmas siker, hogy eddig eljutottak, nehéz ellenfeleken voltak túl. Ha összejött volna a tegnapi találkozó a Valiance ellen, akkor bekerültek volna a zárt kvalifikációba, európa legjobb 8 csapata közé.
Megkértük coolioot, hogy számoljon be a saját szemszögéből az egész kvaliról:
"Elég érdekesen indult nekem ez a kvali, mert tanulnom kellett, ezért ney-jel kezdtek el játszani, de aztán a top 16-nál be tudtam csatlakozni. Qulenék ellen könnyen tudtunk nyerni. Aztán jött a nordavind, a meccs elején vezettek 9:1-re, de rájöttünk, hogy mit kell csinálnunk, végül sikerült nyerni. A Valiance elleni készülés nem volt egyszerű, nagyjaból tudtuk mi lesz a map pool, és próbáltunk Nuke-ozni, hogy legyen bármi fogalmunk. De sajnos ahhoz, hogy nyerjünk még sokat kell készülnünk. Folytatjuk a munkát, és reméljük állandó szereplői leszünk a nagy nemzetközi megmérettetéseknek." – foglalta össze az egészet coolioo.
Az első map Mirage volt, a magyarok választása. Az első félidőt 5:10-re tudták hárítani a srácok, amiből még simán lehetett építkezni. A térfélcsere után pedig az első két kört is megszerezték a srácok, köszönhető ez flashie remek B védelmének is:
Sajnos azon a két körön többnek már nem örülhetett a csapat és a szurkolók, 7:16-ra elvesztette a saját pályáját a Salamander. Ezután Nuke-on ment tovább a harc, ahol CT-ben kezdtek a mieink. 4:0-ás vezetés után végül 6:9 lett a félidő vége, a Valiance javára. A pisztolykör megint feltámasztotta a magyarokat, bodito 4 fejest akasztott, az első három kör a Salamander kezében landolt. Amint fegyvert tudott venni az ellenfél, fordult a kocka. 3 kört tudott még beszúrni a vége előtt a magyar ötös, végül a Valiance 16:12-re megnyerte a pályát, ezzel 2:0-ra a találkozót.
Niko unokatestvére, huNter elképesztő formában volt az este, a bodito-flash-bzt hármas tudta valamennyire felvenni a versenyt fragekben az ellenféllel. Szép volt fiúk, legközelebb mégjobbak lesztek!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!